1. A tömegkommunikációs modellek összefoglalása
A tömegkommunikáció-kutatás elődjének tekinthető Lippmann. Lasswell transzmissziós modellje (1948) már szervesen kapcsolódott a tömegkommunikáció modellezéséhez. A személyközi (interperszonális) kommunikációs helyzetnél már tágabban használható modellt ábrázolt, mivel Lasswell a kommunikációt pszichológiai vonatkozásaiban elemezte, és már a propaganda jelenségek értelmezése is foglalkoztatta.
A Shannon és Weawer-féle (1949) hírközlési (matematikai) modell is ide tartozik, hisz e felfogás szerint a tömegkommunikációs szervezet pontosan úgy működött, mint az individuális beszélgetés (adó, vevő csatorna üzenet stb.) – bár inkább ez inkább egy hangszórón kihangosított közlemény modellje semmint egy párbeszédé. Ezt a modellt később kommunikáció elmélet, és a szociológia szempontú a tömegkommunikáció kutatás egyaránt meghaladta. de a maga is kutatása haladta meg.
White 1950-ben megkezdett a kapuőr vizsgálatai szerint a beérkező információkat a különböző szinteken szűréseken mennek keresztül. (Az újságszerkesztőségeket kapuőrök összefüggő rendszerének tekintette.) A szintek közül még csupán az újságíróra koncentrált azzal, hogy miképp is jutnak az információk és a hírek a szerkesztőséghez már nem foglalkozott. Modelljéből még hiányzott a médiának mint szervezetnek a többi intézménnyel és a társadalommal való összekapcsolása.
Wilbur Schramm (1954) tömegkommunikációs modellje visszacsatolással egészítette ki a shannoni kommunikációs modellt.
Katz és Lazarsfeld kétlépcsős modellje (1955) szerint a tömegkommunikációs tartalom csak a közösség bizonyos személyeinek, a véleményalkotás szempontjából irányadónak elismert személyeknek a minősítése nyomán épül be a személyiségbe.
Gerbner, G. (1956) társadalmi kommunikációs modellje a lineáris jelleget megőrizve, annál azonban sokkal komplexebb, mert az üzenetet összekapcsolta a valósággal, – amelyről szól, másrészt a kommunikációt kétdimenziós folyamatnak tekinti: érzékelési és befogadási illetőleg közlési folyamatnak.
Westley és MacLean (1957) nevéhez fűződik a kommunikátor kifejezés fogalmának bevezetése Szóhasználatukban a kommunikátor nem az újságíró, hanem az a személy aki az újságírók felé érdekeket közvetít. A kommunikátorokat– az intézmények képviselőiként fogták fel (pl. kormány szóvivő, a rendőrségi, a politikai szóvivők stb.). A kommunikátor mindig arra törekszik, hogy a számára kedvező irányba befolyásolja a médiát.
Az elmélet kereteibe belefér az az állítás miszerint kommunikátor bárkiből lehet, aki egy kis csoport nevében magára tudja vonni a média figyelmét. Például az is kommunikátorrá válhat, aki felmászik a híd tetejére, majd amikor leveszik onnan a szociális nehézségekre hivatkozik. Ebben az esetben emberünk a társadalom alsóbb rétegeinek eredeti hírforrása.
Maletzke (1963) tömegkommunikáció modelljében felismerhető néhány közös eleme a legáltalánosabb kommunikációs modelleknek, nevezetesen a kommunikátor (C), üzenet (M), közvetítő-médium (M) és befogadó (R). Maletzke modellje az egyik leghasználhatóbb általános modell, amely végigvezet a gyakorlati munka különböző fázisain.
Hieber, Ungurait és Bohn (1974) koncentrikus kör modelljében középpontban a kommunikátor, a kódoló forrás, míg külső körök egyikében a befogadó (hallgatóság) közönség szerepel. A modellalkotók a tömegkommunikáció szempontjából legfontosabb elemeket – a kapuőri szerepen túl – vezettek be: a regulátor, szűrő, erősítés fogalmát.
Harvey Molotch és Marilyn Lester szerint a valóságban végtelen sok dolog fordul elő, ám ezen előfordulásoknak csak bizonyos részéről veszünk tudomást. Ez alapján alkották meg a történés (a valóságban végtelen számú eseményekből észlelteket) és az eseményszükséglet (hírgerjesztők és hírkészítők érdekeit szolgáló esemény) fogalmát.
Az ötvenes években a kommunikációkutatás a matematikai információelmélet valamint a biológia és pszichológia paradigmájáról úgy gondolták, hogy ezt a modellt egyetemes érvényeként lehet majd használni. Érdemes tehát megfigyelnünk, hogy a kezdeti egységes paradigma milyen kérdések megválaszolatlanul hagyása miatt alakult át, és miképp válaszolják meg az újabb és újabb elméletek a fennmaradó kérdéseket.