Horányi Özséb nevéhez köthető, aki úgy véli, a kommunikációt az emberek arra használják, hogy felismerjék életükben a problémás helyzeteket, illetve közösen, segítséggel megoldják azokat.
A participációs felfogás a kommunikációt egyfajta állapotnak tekinti E szerint „a kommunikáció voltaképpen a probléma felismeréséhez és a probléma megoldáshoz szükséges releváns felkészültség elérhetőségét jelenti egy (problémamegoldó) ágens[1] számára. Ez egy állapot: az ágens világának egy lehetséges állapota”[2]
|
|
Horányi Özséb portréja | Béres–Horányi: Társadalmi kommunikáció című könyvének borítója |
A kommunikációban nem anyag vagy energia, hanem információ áramlik egyik helyről a másikra. A kommunikáció cselekvés: egyik ember közleményt küld egy másiknak, az pedig fogadja azt[3]. Horányi a kommunikáció egy új fogalmáról szól a kommunikációtechnológiájának forradalmi átalakulása következtében. Megállapítja, hogy „minden kétséget kizáróan a számítógépes hálózatokkal folytatott kommunikációt tömegkommunikációnak kell tekintenünk.” Ebből adódóan a hálózaton elvben elérhető kommunikátumok jelentős hányadával kapcsolatban az elérhetőségnek nincs semmi korlátozása….A hálózati (tömeg)kommunikáció megjelenésével nyilvánvalóan átrendeződés várható a tömegkommunikáció különböző formái között.
A törzsanyagot kiegészítő források URL:
http://www.mek.iif.hu/porta/szint/human/media/hozseb1/hozsb1.htm#f3
Horányi[4] a kommunikáció participációs felfogásának modelljét „voltaképpen kétarcú”-nak nevezve így foglalja össze elméletének a kommunikációelméletre vonatkozó esszenciáját: „a participációs felfogás egységes keretben vet számot egyrészt a kommunikációs jelenségszférában tetten érhető mikrostruktúrákkal, amelyeket manapság leggyakrabban mint aktusokat (tranzaktust, interaktust vagy éppen beszédaktust) írják le, másrészt azokkal a makrostruktúrákkal, amelyek a kommunikációt nem aktusként, hanem állapotként, a világ állapotaként mutatják fel.”
[1] Az „ágens" terminus használata a szerzőnél nem csak (élő) individuumra (illetőleg egyedre) vonatkozhat, hanem minden olyan (akárcsak relatíve önálló vagy éppen környezetétől alig elválasztható, beágyazott) rendszerre is, mint egységre, amely problémát képes felismerni és/vagy megoldani. Bátori Zsolt – Hamp Gábor – Horányi Özséb: A társadalmi kommunikáció szerkezete és működése a második modernitás időszakában. URL: http://www.akti.hu/tanulmany/dok/horanyi.doc
[2] Horányi Özséb: A kommunikációról. In: Béres –Horányi (szerk): Társadalmi kommunikáció. Osiris Kiadó, Budapest, 1999. p.7.
[3] Béres István–Horányi Özséb (szerk).: Társadalmi kommunikáció. Osiris Kiadó, Budapest, 1999. p.7.
[4] Béres István - Horányi Özséb (szerk.): Társadalmi kommunikáció. Budapest, Osiris Kiadó, 2001. p.21.