1.   Az érzelmek és indulatok kifejezését kutató irányzatok

 

    Az érzelmek kifejeződésének (emocionális expresszió) szabályszerűségeit kutatók több személyt összehasonlítva tanulmányozták a vizsgálandó érzelmi állapotot, – egyfajta standardizálásra törekedtek. Már az ókor filozófiai emberszemléletétől kezdve felvetődött, hogy a mozdulatok és az arcjáték alapján az ember természete megítélhető, tulajdonságaira következtetni lehet (karaktertan). A görög bölcseletben a mimika és a gesztusok sajátosságaira épült Theophrasztosz jellemtana. A középkorban az úgynevezett fiziognómia ezt fejlesztette tovább. A XVIII. és XIX. században a fiziognómiai elméletek sokasága alakult ki. E teóriák egy része a karakterelméletekhez tartozott. A fiziognómia és a karaktertan jól mutatta a korabeli emberképet, amely statikus individuális volt, az embert merev pszichológiai szerkezetnek fogta fel.

    Az empirikus módszerek megjelenésével – a rendszeres megfigyelés igényével –, kezdődött meg a jeleknek és mozdulatoknak a pontos leírása, amelyek alapján az egyes érzelmek felismerhetők a másik emberen. Ez az irányzat a 19 század első harmadától kezdve indult meg, nagyobb lendületet azonban csak a század második felében kapott, köszönhető ez C. Darwinnak[1], elősegítette e kutatási forma térnyerését ezen a területen. Darwin  megpróbálta következetesen kidolgozni azt a megfigyelést, hogy a magasabb rendű állatok viselkedésében is hasonló emocionális és indulati reakciók észlelhetők, mint az emberben, és ezek ugyanúgy a testtartásról és az arcról olvashatók le.

„A fiziognómia és a karaktertan magán viselte az ember filozófiai megközelítésének sajátos bélyegét, az interpretatív, magyarázó jelleget, amely kész tételeket és magyarázatokat adott. E magyarázatok eredete tisztázatlan volt, azon túlmenően, hogy azokat valaki kijelentette, akinek tekintélye azután a magyarázatokat a valószínű igazság rangjára emelte. Ha valaki nem értett egyet egyik vagy másik karakterológiai elmélettel, joga volt helyette újat alkotni, és saját elképzeléseit ugyanilyen módon tétellé tenni, és a meglévő elméletek magyarázataiban kijelentésszerűen kételkedni. Az empíria, az elmélet tapasztalati ellenőrzésének gondolata ekkor még nem érett meg az emberrel foglalkozó tudományokban, még a természettudomá­nyokban is csak érdeklődésének kezdetén volt.”[2]

    Darwin után sokan vizsgálták az expresszió jelenségeit, létrejöttek például az úgynevezett Rudolf-féle képek, amelyek a festőművész önarcképei különböző, akaratlagosan felidézett érzelmi állapotokban. A vizsgálatok először leíróak voltak, Darwin adataihoz keveset tettek hozzá. Később a kutatás két irányban fejlődött tovább.

Az egyik érzelmek felismerésére vonatkozó (Rudolf-féle képek) vizsgálatok iránya mely főleg Amerikában lendült fel, a behaviourizmus irányzatának köszönhetően. Ezeknek a vizsgálatoknak a figyelemre méltó megállapítása Buda szerint az hogy „az emberek nagy része eléggé megbízhatóan és pontosan képes arra, hogy a másikban felismerje és minősítse az érzelmi állapotokat a megfigyelés alapján”.[3]

    Az evolúciót Darwin előtt az egymásból kialakuló fajok nagy láncolatának tekintették és feladatuknak a fajok közötti hiányzó láncszemek megtalálását helyezték előtérbe. A repülő halat pl. a hal és a madár közötti átmenetnek tartották. Mindenki a hiányzó láncszemeket kereste, még a más bolygókon való élet gondolata mögött is - pl. Giordano Bruno - a nagy láncolat újplatonista eszméje állt. Mindez Plotinusra vezethető vissza, aki szerint a Szellem önmagában olyan teljes, hogyha önmagát a teremtésbe üríti, akkor nem marad a teremtésben, a világban üres folt.

Ennek az irányzatnak a lényege azon az emberi megfigyelésen alapul, hogy az emberek arckifejezése és testtartása tükrözi az érzelmi állapotot, és ezt a többi ember észreveszi.

    Darwin megfigyelte, majd összehasonlította a magasabb rendű emlős állatok érzelem-kifejeződésének megfelelőit, így az evolúció egyik bizonyítékát látta abban, hogy a külvilághoz való érzelmi viszonyulás néhány alapvető sémája már állatoknál is megtalálható, majd mind fejlettebb formákat öltve végül az emberben jelenik meg.

 

 

Charles Darwin portréja

 

    Darwin sorozatának utolsó darabja, Az érzelmek kifejeződése az embernél és állatoknál (The Expression of the Emotions in Man and Animals) arra tett kísérletet, hogy az utolsó feltételezett korlátot is eltörölje az ember és az állatok között: azt a feltevést, hogy az olyan érzelmek, mint a félelem, harag, szomorúság, öröm - csakis az emberre jellemzőek.

    Darwin összefüggést talált az emberi érzelmek és az arcizmok összehúzódásai, valamint a kibocsátott hangok között, és úgy vélte, hogy ugyanazok az arcmozdulatok és hangok az állatokban is hasonló érzelmi állapotokat fejeznek ki. Művével megteremtette az etológia, a neurobiológia és a pszichológiai kommunikációelmélet alapjait.

Darwin: „Az ember és az állat érzelmeinek kifejeződése” című művének illusztrációi

 

 

    Darwin után sokan vizsgálták az expresszió jelenségeit. A vizsgálatok először leíróak voltak, Darwin adataihoz keveset tettek hozzá. Ezeket a képeket aztán az érzelmek felismerésének vizsgálatára használták. Később létrejöttek például az úgynevezett Rudolf-féle képek, amelyek egy festőművész önarcképei különböző, akaratlagosan felidézett érzelmi állapotokban. A Rudolf-féle képek használatának többek között az volt a hiányossága, hogy az érzelmi kifejeződés vizsgálatához csupán rajzot vagy fényképet mutattak, és nem eleven kísérleti személyt. „Vitathatatlan előnyük viszont az volt, hogy megállapították azt, hogy az emberek nagy része eléggé pontosan képes megfigyelni és felismerni mások érzelmi állapotát”. (Buda)

   

 

A Rudolf-féle képek együttes bemutatása

 

Most  tekintsük meg a 16 érzelem egyes értelmezési  lehetőségét!

 

A fenti példa alapján próbálja megnevezni az egyes arcokon látható érzelmeket!

 

 

A Rudolf-féle képek egy lehetséges megoldása

 

    A neurofiziológiai mechanizmusok elemzéséből születtek az ismert és még ma is jelentőséggel bíró emócióelméletek, majd kialakult az a fiziológiai folyamatokat is regisztráló hazugságvizsgáló gép is, mellyel következtetni lehetett a vizsgálók által feltett kérdésekre adott válaszok valóságtartalmára is.

 

A szöveges elméleti részek áttanulmányozása után tekintse meg az alábbi videót! Hazugságvizsgálat és az alkalmazás korlátainak a bemutatása

 

    A film, a videó megjelenése elősegítette az érzelmek felismerését, pontosabb értelmezését. Hiszen jóval kifejezőbb egy kommunikációban folyamatosan látni az arcot, mint egy pillanatot ábrázoló, kimerevített képen. Újabb vizsgálatokban megfigyelték, hogy az arcon az érzelmek kifejezésében a szemnek, a szemöldöknek és a szájnak van szerepe, ellenben az orrnak nincs. Ennek segítségével megalkották a piktografikus eljárást, mely az arcon csak a három meghatározó pontot veszi figyelembe, ezek egyszerű rajzi megjelenítésével ábrázolják az érzelmeket

Az állati kommunikáció kutatásának eredményeiből azt a következtetést vonták le, hogy az állat globális magatartásformáinak van kommunikatív értéke. Fontos megállapítása volt Harlownak, hogy a magasabb rendű fajokban a felnőtt viselkedése ugyanúgy alakul ki, mint az emberben. (Darwin után számos kutató foglalkozott még ez irányú kutatásokkal (l. később: Karl von Frisch, Niko Tinbergen, Julyen Huxley, D. Attenborough).

 

A szöveges elméleti részek áttanulmányozása után tekintsék meg az alábbi videót!

 

Etológusok: Karl von Frisch, Niko Tinbergen, Konrad Lorenz, D. Attenborough