A tömegkommunikáció-kutatás elődjének tekinthető Lippmann, W. aki a „Közvélemény” 1922-benmegjelent művében azt vizsgálat, hogy a médiában ki tolakodhat előtérbe. Felfogása szerint az a hír, ami előtérbe tolakodik, ennek mechanizmusában pedig felismerni véli az intézmények szerepét, és azt, hogy az újságíró már szelektált információkkal dolgozik. Gondolatrendszerében az újságíró még azért van ráutalva az intézményekre, mert több az esemény mint az újságíró. A média tehát mint azt e kifejezés is mutatja elsősorban közvetít. A sajtó közvetítő szerepén túl rámutat arra, hogy a tömegkommunikáció már előzetesen értelmezett információkat kap abból, amit a hatalom egyáltalán érdemesnek tart nyilvántartani, az újságírónak közvetlen szakmai, egzisztenciális érdeke elfogadni a szelektált, interpretált információkat. Ugyanakkor a sajtó azért van ráutalva az intézményekre, mert több az esemény, mint az újságíró. Lippmann vélekedése később alapját képezi a szóvivői szerep a megjelenésének, csakúgy mint a kapuőr funkcióiknak.
A kommunikációkutatás az ötvenes évekre a matematikai információelmélet valamint a biológia és pszichológia segítségével egy egységes paradigmát dolgozott ki. Akkor még úgy gondolták, hogy ezt az egyszerű modellt egyetemes érvényűként lehet majd használni. A következőkben áttekintjük a tömegkommunikációs elméletek kialakulását és kiteljesedését.