1.   A kommunikáció fogalmának értelmezése különböző tudományágakban

 

    A kifejezés ma már a humán értelmezésen kívül jóval szélesebb körű. Egyre gyakrabban találkozunk a társadalmi és műszaki-technológiai változatával. Ma már mindenféle rendszer belső információáramlását jelenti az emberi szférától távol eső makro- és mikroszférában egyaránt. A kommunikáció – az információelméleti meghatározása szerint – minden, amiben információtovábbítás történik, függetlenül attól, hogy az információ milyen jelekben, kódban van kifejezve. Tágabb értelmezésben a szervetlen és a szerves anyag szerveződéseit is tekinthetjük kommunikációnak, csakúgy, mint a gépi rendszerek információcseréjét. Hiszen atomok, molekulák, elektronok érintkeznek, kapcsolódnak egymáshoz, s az anyagnak új formája, minősége jön létre ezekből az érintkezésekből, kapcsolódásokból. A tudomány (a tudományok) szóhasználata mégis elkülönítette a kommunikáció fogalmát az élő szervezetre, azon belül is elsősorban az állatvilágra és az emberre. Ennek valószínűleg az az oka, hogy a sokjelentésű fogalom az élő szerveztek körében igaz minden árnyalatában, tartalmi változatosságában.

 

A világ – mikro és makro szinten –  amelyben élünk

 

    Napjainkra pedig az emberi közlések, kapcsolatok, következésképp a kommunikáció vizsgálata a tudományos megismerés egyik fontos kérdésévé vált. Az emberi kapcsolatok létszükséglet-értékét már az ókorban felfedezték. Az emberi kommunikáció lényegére vonatkozó első írásos szövegek egyike Isokratestől származik az a kijelentés hogy „az okos nem cselekszik nyelv nélkül, hiszen a nyelv minden cselekedetnek és gondolatnak féke, és azoknak, akik ezt a legjobban használják, legnagyobb a bölcsességük”. Egyre több tudományterület kezdte meg vizsgálatait különböző szempontokat véve alapul. Jelentősége a valóság megismerésének előrehaladásával a tudomány és technika vívmányainak megjelenésével, az emberi kultúra gyarapodásával növekedett.

    Az információ – amióta az emberiség felfedezte ezt a fogalmat – megfogalmazására különféle definíciók születtek^[1], de egységes meghatározást a mai napig még nem sikerült létrehozni. A, Ayer^[2] szerint például: A kommunikáció annak a két alapvető folyamatnak az egyike, amely minden élő rendszerre jellemző. Az egyik a táplálék átalakítása energiává, a másik a valóságról szerzett adatok információ-feldolgozásával kapcsolatos. Ez a két folyamat létfontosságú minden élő szervezet számára. Kommunikálunk információt, tudást, tévedést, nézeteket, gondolatokat, eszméket, tapasztalatokat, vágyakat, parancsokat, utasításokat, érzelmeket, érzéseket, hangulatokat.

Szociológiai szempontból „olyan társadalmi folyamat, amelyben jeleket hoznak létre és visznek át, észlelnek és kezelnek olyan közleményeket, amelyből jelentés következtethető ki.”^[3]

Schramm^[4] e terület egyik vezető képviselője a kommunikáció természetének vizsgálatával valamint a tömegkommunikáció elméletével alkotott maradandót.

 

W. Schramm portréja	„The Beginnings of Communication Study in America” (A kommunikáció kezdetei Amerikában) című könyve

 

A törzsanyagot kiegészítő források URL:www.sagepub.com/ book.aspx?pid=1966 lapon

Az emberi kommunikáció természete c. könyvében a „Mi is a kommunikáció” c. fejezetben részletesen bemutatja az akkori kor (70-es évek) kommunikációról szóló definícióit.

• A kommunikáció közlés, továbbítás vagy gondolatok, tudás cseréje pl.: beszéd, írás, jelek (Oxford English Dictionary).

• A kommunikáció – gondolatok és üzenetek átvitele, termék átadásával és személyesen (Columbia Encyclopedia)

• Legáltalánosabb értelemben kommunikációról beszélünk, ha egy rendszer, amelyet forrásnak tekintünk, egy másikat, a rendeltetési helyét váltakozó jelzések manipulációjával befolyásolja. Osgood, Charles, R.

• Elkülönítve az információ-átadás technika és társadalmi vonatkozásait, C. Shannon és weaver hangsúlyozta, hogy a kommunikáció alapvető problémája, hogy az egyik ponton éppolyan, vagy megközelítően olyan üzenetet produkáljon, mint amilyent a másik ponton választottak ki. (A digitális információ mértékének a fogalmát Claude E. Shannon vezette be, de R. V. L. Hartley már 1928-ban is megjelentetett egy hasonló témájú cikket, "Transmission of Information"’ címmel ő is foglalkozott az információ mértékének meghatározásával.)

• Cooley szerint az a mechanizmus, amely által az emberi kapcsolatok léteznek, és fejlődnek a képzelet vagy elme szimbólumai együtt azzal a jelentéssel, amelyek hordozzák a térben és megőrzik őket az időben.

• A fenti kommunikáció-felfogások használatóságát elemezve Schramm arra a következtetésre jutott, hogy az első két értelmezés az információ-átvitel ötletére alapoz, különbséget téve az eszmék, tudás, ismeret, gondolat és üzenetek^[5] átvitele és az anyagi természetű dolgok átvitele között.

• A harmadik és negyedik meghatározásban fontosabb a befolyás vagy a hatás, mint az átvitel (mint bármi másnak az átadása). Megjegyezendő, hogy ezek nem határolják az üzenet természetét csak jelekre, szignálokra. Az ötödik értelmezésben pedig az emberi kapcsolatok hangsúlyozását tartja figyelemre méltónak.

• A Schramm szerint: a kommunikációt ma inkább egyszerűen úgy definiálhatnánk, mint a tájékozódás megosztását az információs jelek között.^[6]

• Szecskő  a kommunikáció fogalom meghatározására tett kísérlete során összegezte a fogalomalkotásokat.^[7]

    1.) Az amerikai szociológia és szociálpszichológia a század elején jórészt interperszonális viszonyként kezelte. Cooley-t (1909) idézve  „a kommunikáción azokat a mechanizmusokat, amely által az emberi viszonyok léteznek, és fejlődnek, a képzelet vagy elme szimbólumai együtt azzal a jelentéssel, amelyek hordozzák a térben és megőrzik őket az időben.

    2. A nyelvészeti kutatások ugyanakkor a kommunikációt mint szimbólumok segítségével történő jelentés átvitelként fogták fel.

    3. Az információelmélet és kibernetika korszakának beköszöntével szinte minden más tudománynál jobban e két új tudomány hatása alá került.

    Lássunk néhány további meghatározást Szecskő^[8] tolmácsolásában – , melyek egyben kifejezik szerzőjük alapállását, azt, hogy milyen oldalról, milyen diszciplína - szociálpszichológia, nyelvészet, információelmélet - felől közelítik meg a jelenségét.

    Gerbner: „A kommunikáció üzenetek segítségével történő interakció. Az üzenetek: formálisan kódolt szimbolikus vagy reprezentatív események, amelyek jelentését többen osztják egy kultúrában, s amelyeket épp azért hoznak létre, hogy ezt a jelentést hordozzák. Az ilyen "üzenet-események" segítségével történő interakció az ember humanizációs folyamata. Az emberi faj tagjai számára ennek a bölcsőtől a koporsóig, vagy a teljes elszigetelődésig tartó interakciónak a feltételei szabják meg az emberi állapot (human condition) realitását és lehetőségeit.”

 

Gerbner a kommunikációról

 

    Gerbner szerint a kommunikáció üzenetek segítségével történő interakció. Az üzenetek formálisan kódolt szimbolikus vagy reprezentatív események, amelyek jelentését többen osztják egy kultúrában, s amelyeket épp azért hoznak létre, hogy ezt a jelentést hordozzák. Az ilyen üzenet-események segítségével történő társadalmi interakció az ember humanizációs folyamata. Az emberi faj tagjai számára ennek a bölcsőtől a koporsóig vagy végleges elszigetelődésig tartó interakciónak a feltételei szabják meg az emberi állapot realitásait és lehetőségeit.

 

George Gerbner portréja	George Gerbner: A média rejtett üzenete című műve	Gerbner a „The Global media Debate” c. műve.[9]

 

A törzsanyagot kiegészítő források URL: lass.calumet.purdue.edu/. ../about_gerbner.htm

 

    Gerbner neve két kommunikációs iskolát is fémjelez. Az egyik az interakciós felfogás, nem csupasz üzenetátadásként kezeli a kommunikációt, hanem a párbeszéden alapuló formálódásként fogja fel. A kultivációs felfogás már a kommunikációt nem mint egyszeri aktust vizsgálja, mely  szerint a média mesterséges szimbólumvilága szállítja azokat a mintákat, amelyek egy adott társadalomban fontossá, hangsúlyossá és meghatározóvá válnak.

A televízió alapvető szerepe - lévén a televízió a modern társadalom legelterjedtebb kommunikációs eszköze - az, hogy olyan szimbolikus funkciókat töltsön be, amelyeket korábban a népszerű vallások töltöttek be a közösség számára.”^[10]

    Hovland: „Olyan folyamat, amelyben az egyén (a kommunikátor) ingereket továbbít (rendszerint verbális szimbólumokba foglalva) abból a célból, hogy más egyének (a címzettek) viselkedését módosítsa.”

    Toda, Masano szerint a „a kommunikáció olyan információ átviteli folyamat, mely a  tudatban ered és a tudatban végződik.”^[11]

    Carey, James^[12] „A kommunikáció ... ez a különös csoda, melyet naponta és óránként létrehozunk – vagyis a valóság létrehozásának csodája és annak, hogy mi ebben a valóságban élünk, a szimbólumok különös minőségén nyugszik, azon, hogy képesek mind a valóság megteremtésére, mind annak reprezentálására.” (Careyhez fűződik a kommunikáció rituális elméletének kidolgozása, mely a kommunikáció kultúrába ágyazottságát tartja elsődlegesen fontosnak.)

    Az állatvilág kutatása során az etológusok felállították azt a szabályszerűséget, hogy minél szociálisabb lény az emlősállat, annál komplexebbek a kommunikációs kódok, s annál inkább használják az állatok a kódot az egyéni kapcsolatok kialakítására és fenntartására. Az emberhez képest minden állatfaj igen korlátozott számú jelzést használ. Jelzéseik sokféleségét tekintve a gerinceseket nagyon megközelítik a társas rovarok, közelebbről a mézelő méhek és hangyák.

    Az emberi kommunikáció a nyelvhasználat révén a legösszetettebb. A kódrendszer (a nyelv) és maga a verbális kommunikáció, a beszéd kulturális termék, amely az ember egész fejlődéstörténete során alakult ki.

A nem verbális csatornák a közvetlen emberi kommunikáció fontos alappillérei. Ezek az ősibb jelzések többnyire nem tanulással, hanem örökletesen keletkeznek. Fontos szerepet játszanak mondanivalónk alátámasztásában (a mimika, a tekintet, a hangok a gesztus, a testtartás és térköz-szabályozási kommunikáció, valamint a kulturális szignálok alkotják a nem verbális csatornát).

---