1.   A kétszemélyes kommunikáció az általános modell a szempontjából

    Nézzük meg részletesen a kommunikáció általános elméleti modelljét a kétszemélyes kommunikáció szempontjából^[1]!

 

 

A kommunikáció általános elméleti modellje a kétszemélyes kommunikáció szempontjából

 

    A modell általánosságai kapcsán le kell szögezni, hogy a kommunikáció létrejöttéhez elengedhetetlen a közös kód, azaz a jelek jelentéstartalmában és jelhasználati szabályaiban egyetértésnek kell lenni. Az emberi kommunikációban a közös kód és használata az emberek szocializációs folyamatában tanulással jön létre.

   A kommunikáció jelenségeinek közös összetevői vannak, melyek minden rendszerre érvényesek (közlő fél, befogadó, hír vagy közléstartalom, a közlés formai sajátossága vagy jelrendszere: a kód, a kód elemi egysége: a jel, a csatorna. Ezek egyben a kommunikációelmélet alapfogalmai.

Az információs lánc elemei:

1. Információforrás: valamilyen energia állapotváltozást hordozó jelenség, vagy személy, amely üzenettartalommal rendelkezik.
2. Adó/kódoló: a forrás üzeneteinek, szimbólumsorozatainak megfelelteti a csatorna jelsorozatát, jelhalmazát, jelfolyamatát és a csatorna bemenetéhez juttatja el.
3. Csatorna: a jeleket közvetítő közeg. A fizikai közeg számára adekvát energiaállapotú jeleket képes közvetíteni. Térben, időben elkülönülő helyek között jelsorozatok, jelhalmazok, jelfolyamatok átvitelére alkalmas médium.
4. Vevő/dekódoló: a csatorna kimenetén megjelenő jeleket állítja vissza az eredeti üzenetet, olyan formába, amit a rendeltetési hely észlelni tud.
5. Címzett: a rendeltetési hely, az üzenet címzettje, a forrás által kibocsátott üzenetet észleli.
6. A zaj: a nem tervezett torzulás a kommunikációs folyamatban.
 

 Az  alábbi összehasonlítás és adaptáció azonban túlmutat a shannoni modellen, mert alkalmazza a wieneri visszacsatolást, a lasswelli tartalom üzenetet, és a Jacobson által használt kommunikációs kontextust.

 

1.) A forrás a közlő személy. Tőle függ a közlemény kódolásának, megalkotásának képessége, mely több tényezőből tevődik össze: a közlőszervek épsége, az emberismeret, a közlés csatornáinak rugalmas vagy merev alkalmazási képessége, a cél tudatosságának különböző foka.

a) Az üzenet: a kommunikációs tartalom szólhat a folyamatban résztvevőkről, a közlő és a címzett közötti viszonyról, a közlésben résztvevőktől vagy akár a közlési folyamattól, helyzettől független jelenségről egyaránt. A közlés tartalma céljához viszonyítva hiányos, pontos, adekvát és redundáns; tartalmilag konkrét vagy elvont lehet. A tartalom a társadalmi normák függvényében különböző (nyilvános, személyes, bizalmas).

2.) Az adó – ez esetben– a közlő személy kimeneti pontja azaz közlő szerve, amely által a kód különböző változatait alkalmazzuk. Rendszerint attól függ, hogy milyen kommunikációs csatornát vesz igénybe a közlő. A kódok – a tudatos és a tudattalan megnyilvánulások – elkülönítése kommunikációs cselekvéseink során nem mindig éles határ mentén történik. A nem verbális kommunikáció területein jelentkeznek az önkéntelen, a nem tudatos vagy az ún. ösztönös megnyilvánulások. Ezek az emberek biológiai meghatározottságával állnak szoros kapcsolatban (pl.: véráram, nyirokáram, izommozgás-koordináció stb.).

3.) Az interperszonális kommunikáció csatornái: a szóbeli (verbális) és/vagy a szavak nélküli (nonverbális) formák. Ez utóbbiak közzé tartozik az arcjáték, a tekintet, a gesztusok, a kar- és lábtartás jelei, a térközszabályozás, de idetartoznak a grammatikailag jól megformált közléseket kísérő vokális elemek is (pl. hümmögés, torokköszörülés, sóhajtás).

4.) A vevő ebben az  értelemben a befogadó személy érzékszerveit és az észlelési folyamatot testesíti meg. Jellemzői közül kiemelhetjük a dekódolás képességét, amely különböző mértékű lehet, attól függően, hogy mennyire ismeri a közös kódrendszert.

5.) Az üzenet címzettje –hírközlési rendszereknél rendeltetési hely – személyközi  kommunikációban befogadó, észleli értelmezi a forrás által kibocsátott üzenetet. Többnyire ugyanazok jellemzik, mint a kommunikátort, kivéve a célokat és a szándékokat. A kommunikációs cselekvések során a közlő és a befogadó szerep gyorsan cserélődik, így változóikat, jellemzőiket többnyire azonosnak vehetjük. A kommunikáció lefolyása szempontjából a befogadóban kialakult kép (a közlőről, szituációról) meghatározó jelentőségű.

6.) A zaj a kommunikációs folyamatot kísérő zavaró jelenség. Változatai:

• Csatornazaj: pl. opto-akusztikai zavaróhatások, rosszul látják vagy hallják egymást a felek (látó és hallótávolsági határon helyezkednek el).

• Környezeti zaj: a dekódolást tehetetlenné tevő vagy nehezítő külső hatások (erős fény vagy hanghatások)

• Szemantikai zaj: hibás az üzenet grammatika megformálása, s ebből adódik a zavar.

 

    Buda B. kiemeli még a szituáció aktuális jellemzőit, melyet – a kommunikációs szituáció a társadalmi meghatározottságon túl – a kommunikáló felek is alakítják. Az aktuális jellemző a kommunikáció helye és környezete, valamint a kommunikáció tere, azaz a személyes vagy nyilvános volta.

    A kommunikáció kontextusa: a közvetlen emberi kommunikáció társadalmi jellemzői közül a társadalmi jelleget emeli ki. Azaz a kommunikációs jelenség mindig társadalmi szituációban történik, valamilyen adott viszonylatban történik (státuskülönbségek, szerepek). A társadalmi meghatározottság időbelisége tartós vagy időleges egyaránt lehet.

A fentiek alapján próbálja megnevezni az egyes elemeket!

 

 

A shannoni általános kommunikációs modell