a kommunikációban részt vevő személyek száma szerint: intraperszonális, interperszonális, csoport- és tömegkommunikációt, valamint interkulturális kommunikációt
az alkalmazott jelrendszer függvényében: verbális és nem verbális kommunikációt
a közlő szándéka szerint: szándékos és nem szándékos kommunikációt
a közölt információ természetét és a befogadóra tett hatását illetően kognitív és affektív-emocionális, vagy egy másik felosztás szerint: praktikus (gyakorlati), irányító és szórakoztató kommunikációt
Az emberi kommunikációt az különbözteti meg az összes egyéb formától, hogy olyan folyamat, amely révén az egyik tudat kapcsolatba léphet a másikkal. A társadalmi kommunikáció a társadalmat alkotó csoportok, egyének információcseréje, amely magába foglalja két ember kapcsolatát és a technikai eszközök közbeiktatásával megvalósuló tömegkommunikációt is. A kommunikációban résztvevő személyek száma szerint négy szintjét különböztethetjük meg:
Az intraperszonális (személyen belüli) – kommunikáció, az interperszonális (személyközi, közvetlen emberi kommunikációs) forma, a csoportkommunikáció a csoporttagok között történő információáramlás, a tömegkommunikáció során az információ nagy létszámú tömegekhez jut el. További csoportosítási lehetőségek: az interkulturális kommunikáció, mely a különböző kultúrák képviselői közötti információcsere. Egyes szerzők a fiktív kommunikációt idetartozónak vélik.
Az intraperszonális (személyen belüli) az interperszonális (személyközi), a csoportkommunikáció, a tömegkommunikáció és az interkulturális kommunikáció
1. A személyen belüli, intraperszonális kommunikáció során a kommunikáció az egyénen belül történik, mintegy magában beszél belső monológ formájában (elmélkedés, jóga, imádság). Az intraperszonális kommunikáció belső folyamat, értelmi és érzelmi szintünkön folyik, a gondolkodás, megértés műveleteit a valóság tárgyaival, jelenségeivel kapcsolatos viszonyunk gondolatainkban való tükröződését jelenti.
A kommunikációnak ez a formája különleges: sokan nem is sorolják a kommunikációs folyamatok közé. Úgy foghatjuk fel, mint a belső beszédet, melyből a hiányoznak a közlési szituációban felelhető adó, közlő, a vevő, a címzett elemek. Információcseréről, a tudattartalmak cseréjéről nem beszélhetünk, legfeljebb megformálásukról, átrendezésükről, átértékelésükről. A csatorna rövidre zárt, így visszacsatolás sincs.
2. A személyek közötti, interperszonális kommunikáció a kommunikáció legelemibb, legfontosabb társas formája, melyben a kommunikáció közvetlenül két személy között zajlik. Lehetőség van az üzenetre azonnal reagálni, egyben ellenőrizhetjük, hogy sikerült-e pontosan átadni. Módunk van az ismétlésre, a korrekcióra. Ez a kétoldalú információcsere a leghatékonyabb.
Az interperszonális kommunikáció során többről van szó, mint a retorikai szituációban. E modell feltételezi a befogadó fél (hallgatóság) aktivitását is. Ennek értelmében a kommunikációs modell négy mozzanatra bővül ki (közlés, befogadás, válasz- visszacsatolás, szabályozás).
Az interperszonális kommunikáció négy mozzanatra bővül ki (közlés, befogadás, válasz- visszacsatolás, szabályozás)
A verbális kommunikációs és nem verbális kommunikációs formák
M. L. Knapp (1972) az alábbi hét osztályba sorolja a az utóbbiakat: a testmozgás vagy kinezikus viselkedés, a testi jellemzők, az érintkezési viselkedés, paranyelv – a nem verbális vokális jelzések, a proxemika - a távolságtartás, a készítmények és a környezeti tényezők
3. A csoportkommunikáció során a csoporttagok közötti kapcsolatok tükröződnek a kommunikációban. Jellemzője a kölcsönösség és a közvetlenség. A résztvevők homogén, meghatározható számú sokaság alkotja. Az információáramlás nem feltétlenül kétirányú és közvetlen. Ilyenek a különböző rendezvények kommunikációs szituációi vagy pl. a belső tájékoztatást szolgáló hírlevelek.
4. A tömegkommunikáció során az információ tömegekhez jut el valamilyen közlési csatornán rendszerint visszacsatolás nélkül. A tömegkommunikáció közönsége nagy létszámú heterogén, ún. arctalan tömeg, amelynek tagjai között kapcsolat nincs. Tekintettel arra, hogy az adótól földrajzilag is távol vannak, sőt technikai eszközök láncolata iktatódik az adó és a vevő közé, a visszacsatolás csak késve vagy egyáltalán nem jön létre. A zajforrások és a befogadó szelektív figyelme is rontja az információcsere minőségét. Modern korunkban mégis alapvetően erre épül a társadalmi kommunikáció, mert ez biztosítja az üzenetek nagy tömegekhez való szinte azonnali eljuttatását.
5. Az interkulturális kommunikáció fogalmát a köztudat csak a különböző nyelvi közösségek közötti kapcsolatokra szűkíti le, holott egyazon nyelvközösség csoportjai, képviselői között is jelentős kultúrabeli különbségek vannak. A társadalom eltérő iskolázottságú, szakmájú és családi hátterű csoportjainak érintkezésében ezek a különbségek kommunikációs zavart okoznak. A leggyakoribb gondot a kódolás-dekódolás, a kommunikációs csatornák hozzáférhetősége és használata jelenti.
6. Egyes szerzők a fiktív kommunikációt idetartozónak vélik, amelynek során a közlések, nem egy valódi személyhez vagy helyzethez kötődnek(l. Mefisztó a Faustban, Az ember tragédiájában Ádám és Lucifer „párbeszéde”).
Intraperszonális |
Személyen belüli |
Interperszonális |
Két személy közötti ill., meghatározható a felek száma |
Kiscsoport |
25 főig |
Nagycsoport |
25 fő felett |
Szervezeti |
Üzleti, hivatali |
Nyilvános, vagy tömeg |
Széleskörű hallgatóság és nézők |
Nemzetközi |
Kultúraközi, kultúrán átívelő |
A törzsanyagot kiegészítő források URL:
http://www.uky.edu/~drlane/capstone/persuasion/
A kommunikáció csapdáit taglaló hamburgi kommunikációs modell kidolgozása Friedemann Schulz von Thun nevéhez fűződik. A hamburgi egyetem pszichológia professzora a kommunikáció pszichológiai törvényszerűségeinek leírásakor mutat rá a kommunikáció kifejező és felszólító, valamint tárgyi és kapcsolati aspektusára.
Így a modell a személyközi kommunikáció négy oldalát emeli ki:
1.) Tárgyi-tartalmi aspektus: Hogyan tudjuk közölni világosan és egyértelműen az információkat? Egyúttal a tartalmat is magában foglalja.
2.) Kapcsolati aspektus: A „hogyan?” kérdése keresi a választ arra, hogy miként viszonyulunk egymáshoz a kommunikációs folyamatban, ill. milyen sajátosságok, törvényszerűségek szabályozzák az emberi kapcsolatokat.
3.) Önkifejező aspektus: Ez az oldal a kommunikációt önkifejezési folyamatként ragadja meg, és az énkép-szabályozás, az én-bemutatás személyességének, hitelességének kérdésével foglalkozik.
4.) Felszólító aspektus: a felszólító, promotív oldal a hatáskeltés szemszögéből tekinti a kommunikációt, kiemelve a tudatos vagy tudattalan befolyásolás szerepét különböző területeken (meggyőzés, manipuláció, propaganda, nevelés, oktatás stb.). Ez az oldal tehát a „miért, mi célból?” kérdésével foglalkozik.