B) A nem verbális viselkedés eredetének a vizsgálata

 

    Az emberi beszéd ontogézisének kutatása mellett a nem verbális viselkedés eredetének a vizsgálata is megjelent. Ismeretes, hogy sok érzelmet felismernek az egymástól nagy földrajzi távolságban élő népek tagjai. A kommunikáció tehát az evolúciós folyamat eredménye. De csak az evolúcióé?

    Van-e közös vonás az állati fogvicsorgatás és az emberi fogkivillanás között?

    Ez a kérdés már Darwint is érdekelte. Vajon képesek különböző egyedek egymás jeleit megfejteni? Ismeretes az afrikai mézlelő madár és a bennszülöttek együttműködése a méz megszerzése érdekében (D. Attanbuorugh). Van-e közös a madarak tollborzolása és az emberi háton való hideg futkosása között? Vagy a rhesus majmoknál a rábámulás és az emberi agressziót kísérő, tartós nézés között? Az egymáshoz nagyon közel álló fajok viselkedését (kommunikációs rendszerüket) tanulmányozva, majd összehasonlítva a zoológusok evolúciós lépéseket találtak az állatvilágban. A ritualizáció, a kihirdetés, a győzelem kihirdetése, eltolási, alávetési viselkedés megnyilvánulásait közösnek találták.

    Tekintsük át a nem-verbális kommunikáció: arckifejezések és gesztusok vizsgálatának eredményeit, Bereczkei Tamás^[1] nyomán!

    Alapérzelmekre vezetik vissza az összes érzelmet. Ezeknek a kifejezése és felismerése kultúrától független, biológiailag meghatározottak. Az alapérzelmekből vezetik le a származtatott érzelmeket. Általában legalább 4, de gyakran 7-8 alapérzelmet különböztetnek meg: öröm, szomorúság, harag, félelem, meglepetés, undor, megvetés, szégyen. Darwin 6 alapérzelmet különített el.

    Woodworth elsőként alkalmazott empirikus megközelítést; a vizsgálati személyekkel fotókat soroltatott kategóriákba, melynek alapján 6 alapérzelmet különített el

    Ekman kultúraközi összehasonlítás alapján  (USA és Japán, majd USA és Új Pápua viszonylatban) 7 alapérzelmet (egyetemes kódolás és dekódolás). különített el.