1955-ben két politológus, Elihu KATZ és Paul LAZARSFELD közzé tette a két lépés áramlat kommunikációs elméletet a Személyes hatások (Personal Influences New York: Free Press) című könyvben. Építve előző kutatásokra, amelyek bizonyították a tömegkommunikáció korlátozott hatóerejét, demonstrálták, hogy a rádióból illetve a nyomtatott sajtóból áradó politikai hirdetések csak mérsékelt hatással voltak az emberek szavazási szokásaira. A Katz és Lazarsfeld által leírt kétlépcsős kommunikációs folyamat (two-step flow), amely szerint szabályszerű, hogy a tömegkommunikációs tartalom csak a közösség bizonyos személyeinek, a véleményalkotás szempontjából irányadónak elismert személyeknek (opinion leader-eknek) a minősítése nyomán épül be a személyiségbe.
Katz és Lazarsfeld kétlépcsős modellje
A tömegkommunikáció korlátozott hatásának okait vizsgálva összekapcsolták a személyek közötti dinamikát és kölcsönhatást a tömegkommunikációval. Eszerint bebizonyosodott, hogy a szavazókra nagyobb hatással volt az ismerőseik véleménye, mint a tömegkommunikációs eszközök által közvetített üzenetek. Továbbá, egyes emberek, akik következetesen nagyobb mértékben tudták befolyásolni a közvéleményt, vélemény irányítónak vagy közvélemény-formálónak minősültek. Ez vezetett a két lépés áramlat elmélethez, ami egy kapcsolatot tételez fel a személyes és tömegkommunikáció, illetve a közvélemény-formáló tényezők között. Lásd korlátozott hatás modell.