A pszichoanalízis adalékait Buda a következőkben foglalja össze: „A pszichoanalízis voltaképpen kommunikatív helyzet a beteg és a terapeuta között. Lényege a verbális kommunikáció. A beteg fekszik, nem látja a terapeutát, mert az a háta mögött ül. Csak beszéden át érintkeznek. A betegnek kötelessége kimondani mindazt, ami eszébe jut vagy foglalkoztatja. A pszichoanalitikus kezelés során a beteg igen sok információt közöl önmagáról, ennek az információs anyagnak az értékelésén át a terapeuta következtetni tud a beteg személyiségére, és a verbális kommunikációs kapcsolaton át befolyásolni képes őt. A pszichoanalitikus szituáció állandósága a két személy között lezajló kommunikációs áramlásnak mintegy standard keretet biztosít, amelyben a terapeuta a beteg megítéléséhez viszonyítási alapot kap. A pszichoanalízis elmélete, személyiségtana teljesen a pszichoanalitikus szituációban összegyűlt tapasztalatokra, tehát verbális közlések elemzésére épült.”…[1]
A pszichoanalitikus szituáció. A terapeuta és páciense tekintetkommunikáció nélkül beszélgetnek.
[1] Buda i.m.