Olvasmány
Az emberi kommunikáció tanulmányozását három területre oszthatjuk fel: szintaktikára, szemantikára és pragmatikára. Ezt a felosztást eredetileg Morris javasolta, majd tőle Carnap vette át és beépítette a szemiotika (a jelek és nyelvek általános elmélete) diszciplínájába. Az első terület foglalja magában az információ továbbításának problémáit, ezért ez elsődlegesen az információelméleti szakértők szférája. Ezek főleg a kódolás, a kommunikációs csatornák, a kapacitás, a zaj, a redundancia és a nyelv különféle statisztikai sajátosságainak problémáival foglalkoznak. Ezek a problémák elsődlegesen szintaktikus jellegűek, és az információ teoretikusai számára az üzenetek szimbólumainak értelme, jelentése érdektelen. A jelentéstartalom a szemantika területére tartozó kérdés. Lehetséges szimbólumok egész sorát továbbítani szintaktikus szempontból igen pontosan, és ezek mégis értelmetlenek, ha a szimbólumok kibocsátói és befogadói előzőleg nem egyeztek meg a szimbólumok jelentésében. Ebben az értelemben minden közös információ feltételezi a szemantikai konvenciót. Végül pedig a kommunikáció érinti a magatartást, és ez a kommunikáció pragmatikus arculata. Ilyen módon ugyan lehetséges fogalmilag különbséget tenni a három terület között, mégis ezek egymástól kölcsönös függésben, egymással kölcsönös kapcsolatban vannak. Amint George írja: “sok szempontból igaz az, hogy a szintaxis matematikai logika, a szemantika filozófia vagy tudományfilozófia és a pragmatika lélektan, de ez a három terület nem különül el élesen egymástól”.
Ez a könyv mindhárom területet érinti, de főleg a pragmatikával foglalkozik, vagyis a kommunikáció hatásaival a magatartásra. Ebből a szempontból mindjárt a kezdetkor ki kell jelenteni, hogy a kommunikáció és a viselkedés (vagy magatartás) fogalmait gyakorlatilag szinonimaként használjuk. Ugyanis a pragmatikának nemcsak a szavak, a szavak alakzatai és jelentéstartalmai képezik adatait, amelyek a szintaktika és a szemantika kizárólagos adatai, hanem a szavak nem verbális kísérőjelenségei és a test kifejező megnyilvánulásai (body language) is. Sőt, még a magatartásbeli megnyilvánulásokhoz hozzá kell tennünk annak a kontextusnak a kommunikációs jelzéseit, amelyben a közlés folyik. Így tehát a pragmatika szempontjából nemcsak a beszéd, hanem mindenféle viselkedésmód kommunikáció, és mindenfajta kommunikáció még a személytelen környezet, kontextus kommunikációs ingerei is hatnak a viselkedésre.
Továbbá nem csupán a kommunikáció befogadóra gyakorolt hatásával foglalkozunk, mint a pragmatika általában, hanem ami ezzel elválaszthatatlanul összefonódott, a befogadó reakciójának hatásával a kommunikátorra is. Kevésbé irányítjuk tehát a figyelmünket a kommunikáló és a jel vagy a befogadó és a jel viszonyára, sokkal inkább érdekel bennünket a kommunikáló és a befogadó viszonya, ahogyan azt a kommunikáció közvetíti.
URL: http://www.hik.hu/tankonyvtar/site/books/b104/ch04s01.html