A következő három nagy iskola a kommunikációt mint folyamatot vizsgálja olyan szempontból, hogy milyen szerepet tölt be a kommunikáció az ember, emberek (humán ágens) életében. Erre háromféle választ adnak: szocializációs szerepe van, problémamegoldásra használjuk, kultúrateremtésre és fenntartásra a kommunikációt.
A kultivációs felfogás a tömegkommunikáció jelenségeinek értelmezése felől közelíti meg a kommunikációt. Nem elégszik meg a kommunikatív jelenségek felszíni esetlegességeinek vizsgálatával. E koncepció a kommunikációt nem eseményként vagy aktusként fogja fel. Megalapítója Gerbner (1969) szerint a televízió nem más, mint a társadalom intézményesített mesemondója, és az elmondott történetek adnak „teljes képet arról, hogy mi létezik, mi a fontos, mi mivel kapcsolatos, és mi a helyes az adott társadalom számára.
A törzsanyagot kiegészítő források URL:
http://www.mek.iif.hu/porta/szint/human/media/hozseb1/hozsb1.htm#j24
Gerbner nevéhez fűződik az elmélet, s kifejezetten tömegkommunikációs elmélet. Gerbner azt vizsgálja, hogy a szocializáció szerepét miként vette, veszi át a szülőktől, tanároktól a média, elsősorban a televízió. A kisgyerekek manapság már nem feltétlenül a szüleiktől tanulják meg, hogy mi a szép és mi a helyes, mi a követendő és mi a csúnya, kerülendő, hanem a televíziós minták alapján. Gerbner vizsgálataiban arra törekszik, hogy megmutassa azokat a területeket, ahol a televízió különösen sokat torzít, s emellett erősen fellép a televíziót elárasztó erőszakkal szemben. A kultivációs modell szerint a tömegkommunikációs intézmények által iparszerűen termelt nagy tömegű közlemény, a szakadatlan közlésfolyam jelekből szőtt világa a maga szimbolikus világ- és társadalomképével a kulturális környezet döntő eleme, amely megadja a társadalom szemléletének legáltalánosabb kereteit, s így meghatározó szerepe van a kulturális szocializációban.