Az interakció mindig legalább két személy között valósul meg. A kölcsönhatásban álló felek kölcsönösen értelmezik egymás viselkedését, és ebből a tudatból kiindulva reagálnak egymásra. A mindennapi viselkedések jó részét kölcsönhatások, elvárások vezérlik. A kölcsönhatást befolyásolja az önmagunkról alkotott kép (énkép) és a másikról kialakított kép (impresszió, előítélet, hírnév) is. A kommunikációban a minőség is fontos, mert az egyén  a szervezethez való alkalmazkodásának érdekében  hasznosítja ezeket az információkat is.

15. kép: A szabályozás (az interaktív kommunikáció) modellje

Mit jelenthet egy kacsintás vagy egy szemrebbenés?

Fiziológiai értelemben a szemrebbenésnek nincs jelfunkciója. Ha ezt valaki észreveszi, azt a következtetést vonhatja le, hogy a személy azért hunyorog, mert túl sok fényt kapott. Ekkor már jelről van szó.

Ha a szemrebbenést verbális kommunikáció is kíséri, akkor nonverbális kommunikációról van szó. Így közölheti egy interjúalany egy szándékosan elhúzott pislogás révén a riporterrel, hogy vakítják a lámpák.

A kommunikációelmélet szakterülete csupán az üzenetközlés szándékával előállított jelekkel foglalkozik. Egy jel tehát akkor kommunikatív, ha nyilvánvalóvá válik, hogy azzal a szándékkal állították elő, hogy egy mási személynek üzenetet közvetítsen. Ebben az értelemben azt a vevőt, akivel az üzenettel együtt azt is közlik, hogy az neki szól, az üzenet címzettjének nevezik. De vajon interaktívak-e a nem verbális jelek?

Ha egy másik személy időben közvetlenül rákövetkező viselkedését befolyásolja a kacsintás, akkor nevezik a személy viselkedését interaktívnak. A fentiekből látható, hogy nem minden nonverbális jel kommunikatív