16. kép: Az információ-átvitel folyamata. A hírközlési modell

13. A törzsanyagot kiegészítő források
URL: http://www.peoi.org/Courses/Coursesen/mass/fram2.html

1.) A forrás a közlő személy. Tőle függ a közlemény kódolásának, megalkotásának képessége, mely több tényezőből tevődik össze: a közlőszervek épsége, az emberismeret, a közlés csatornáinak rugalmas vagy merev alkalmazási képessége, a cél tudatosságának különböző foka.

a) Az üzenet: a kommunikációs tartalom szólhat a folyamatban résztvevőkről, a közlő és a címzett közötti viszonyról, a közlésben résztvevőktől vagy akár a közlési folyamattól, helyzettől független jelenségről egyaránt. A közlés tartalma céljához viszonyítva hiányos, pontos, adekvát és redundáns; tartalmilag konkrét vagy elvont lehet. A tartalom a társadalmi normák függvényében különböző (nyilvános, személyes, bizalmas).

2.) Az adó - ez esetben- a közlő személy kimeneti pontja azaz közlő szerve, amely által a kód különböző változatait alkalmazzuk. Rendszerint attól függ, hogy milyen kommunikációs csatornát vesz igénybe a közlő. A kódok - a tudatos és a tudattalan megnyilvánulások - elkülönítése kommunikációs cselekvéseink során nem mindig éles határ mentén történik.

3.) Az interperszonális kommunikáció csatornái: a szóbeli (verbális) és/vagy a szavak nélküli (nonverbális) formák. Ez utóbbiak közzé tartozik az arcjáték, a tekintet, a gesztusok, a kar- és lábtartás jelei, a térközszabályozás, de idetartoznak a grammatikailag jól megformált közléseket kísérő vokális elemek is (pl. hümmögés, torokköszörülés, sóhajtás).

4) A vevő ebben az értelemben a befogadó személy érzékszerveit és az észlelési folyamatot testesíti meg. Jellemzői közül kiemelhetjük a dekódolás képességét, amely különböző mértékű lehet, attól függően, hogy mennyire ismeri a közös kódrendszert.

5.) Az üzenet címzettje - hírközlési rendszereknél rendeltetési hely - személyközi  kommunikációban befogadó, észleli, értelmezi a forrás által kibocsátott üzenetet. Többnyire ugyanazok jellemzik, mint a kommunikátort, kivéve a célokat és a szándékokat. A kommunikációs cselekvések során a közlő és a befogadó szerep gyorsan cserélődik, így változóikat, jellemzőiket többnyire azonosnak vehetjük. A kommunikáció lefolyása szempontjából a befogadóban kialakult kép (a közlőről, szituációról) meghatározó jelentőségű.

6.) A zaj a kommunikációs folyamatot kísérő zavaró jelenség. Változatai:

• Csatornazaj: pl. opto-akusztikai zavaróhatások, rosszul látják vagy hallják egymást a felek (látó és hallótávolsági határon helyezkednek el).
• Környezeti zaj: a dekódolást tehetetlenné tevő vagy nehezítő külső hatások (erős fény vagy hanghatások)
• Szemantikai zaj: hibás az üzenet grammatika megformálása, s ebből adódik a zavar.

Buda kiemeli még a szituáció aktuális jellemzőit, amelyet - a kommunikációs szituáció a társadalmi meghatározottságon túl - a kommunikáló felek is alakítják. Az aktuális jellemző a kommunikáció helye és környezete, valamint a kommunikáció tere, azaz a személyes vagy nyilvános volta.

Mindenféle kommunikációs helyzetben, akár az élővilágban állatok, vagy emberek, vagy gépek cserélnek információt, szükség van egy adóra, egy csatornára vagy közegre, mely összeköti őket, és a befogadóra. Az adó valamilyen kódrendszer segítségével a csatornán keresztül juttatja el a hírt vagy információt. A csatorna másik végén lévő vevő a kódrendszerén keresztül veszi a hírt, azaz dekódol. A kommunikációelmélet szakterülete csupán az üzenetközlés szándékával előállított jelekkel foglalkozik. Egy jel tehát akkor kommunikatív, ha nyilvánvalóvá válik, hogy azzal a szándékkal állították elő, hogy egy másik személynek üzenetet közvetítsen. Ebben az értelemben azt a vevőt, akivel az üzenettel együtt azt is közlik, hogy az neki szól, az üzenet címzettjének nevezzük.

42: Weaver, Warren: A kommunikáció matematikája. In: Kommunikáció 1. Szerk: Horányi Özséb Budapest, Közgazdasági és Jogi Kiadó, 1977.