Az emberek közötti kommunikációs viszony - pontosabban viszonyrendszer - rendkívül bonyolult jelenségek és folyamatok összessége, megismerésük a tudományoknak még hosszú ideig feladatokat fog adni. Épp ezért az alábbi kommunikációs modell bizonyos fokú leegyszerűsítése a tényleges jelenségnek, illetve a jelenség összetevőinek.

20. kép: A mediális (tömeg)kommunikáció modellje

A modellhez kapcsolódó meghatározások:

1) A kibocsátó (kommunikátor, kommunikációs forrás, adó) az fél, aki üzenetet küld a másiknak.

2) A jel a választott kód elemi egysége. Jelnek nevezzük azt az energiaváltozást, amely adatokat hordoz. Analóg jelről akkor beszélünk, ha az átalakított jel nagyságának változásai folyamatosan követik az eredeti jelet. Digitális jelen olyan információt értünk, amelynek kódolása nem folyamatos.

3) A kódolás során az adatokat szimbolikus formába öntik. Másképpen valamely információt egyezményes jelekké alakítanak át. Enkód: a közlés módjának, formai sajátosságának, jelrendszerének (más szóval szimbólumainak) megválasztása.

4) A kód megállapodás szerinti jelek vagy szimbólumok rendszere, amellyel valamely információ megadható.

5) Adatnak nevezzük a tényeknek és elképzeléseknek nem értelmezett, de értelmezhető formában való közlését. Az adat nem értelmezett ismeret.

6) Információ az adatokon végrehajtott gondolati műveletek értelmezett eredménye. Az információ értelmezett ismeret: tény jel - adat (nem értelmezett) - információ (értelmezett). Azokat az információkat, amelyekből valamilyen konkrét tényt tudunk meg adatnak is nevezzük. Az információ értelmezett adat.

7) Az üzenet a szimbólumok egysége, amit a küldő továbbít.

8) A csatorna jeleket közvetítő közeg. A fizikai közeg számára adekvát energiaállapotú jeleket képes közvetíteni.

9) Médium az információ hordozója, közvetítője, megjelenítője. Tér, idő és érzékszervi modalitás jellemzi.

10) A dekódolás az a folyamat, amelynek során a befogadó jelentést társít a küldő által továbbított szimbólumokhoz. E művelet során történik a közlő által választott kód „megfejtése", amelynek két feltétele van. Egyrészt a fogadónak ismernie kell a közlő által választott kódot (ellenkező esetben közvetítő eszközt vagy személyt kell igénybe vennie), másrészt az üzenet jelentéstartalmának azonosnak kell lennie a közlő és a fogadó számára.

11) A befogadó az a fél, aki a másik által küldött üzenetet megkapja.

12) A válasz a befogadónak az üzenet vétele utáni reakciója.

13) A visszacsatolás a befogadó válaszának az a része, amit a kommunikátornak küld vissza, és ami el is jut hozzá.

14) A zaj a nem tervezett torzulás a kommunikációs folyamatban. A jelek továbbhaladását lassító, zavaró vagy akadályozó körülmények hatására a befogadó más üzenetet kap a közlés, a kommunikátor a visszacsatolás alkalmával. A zaj és a zavarforrások - melyek torzítják a közlési és a visszacsatolási folyamatot is - elkerülhetetlen tényezői a kommunikációnak,

W. Schramm az üzeneteket alapvetően olyan jeleknek tekinti, amelyek a befogadónak ismerősnek kell, hogy tűnjenek. Azaz minél jobban fedi a küldő tapasztalatainak köre a befogadóét, annál valószínűbb az üzenet hatékonysága. „A forrás tud kódolni, a rendeltetési hely pedig dekódolni, de csak azoknak a tapasztalatoknak alapján, amellyel mindegyikük rendelkezik"⁴⁶.

21. kép: A közös jelentést befolyásoló elemek W. Schramm szerint

A küldő fél feladata, hogy eljutassa az üzenetet a befogadóhoz. A környezetben lévő zajtényezők azonban gyakran meggátolják az üzenet eljuttatását. A közönség tagjai három ok miatt nem kaphatják meg az üzenetet. Az első a szelektív figyelem, ami miatt minden ingert nem észlelhetnek. A második a szelektív torzítás, vagyis az üzeneteket aszerint ferdítik, hogy mit szeretnének hallani. A harmadik a szelektív emlékezet, vagyis a célba ért üzenetek kis töredéke raktározódik el csak hosszú ideig az emlékezetben.