3.12. A retorikai szituáció
A retorika ma szónoklattan. A rendszeres gondolkodás és önkifejezés, valamint az érvelés, vitatkozás tudománya. Ez vizsgál minden olyan szóbeli megnyilatkozást, amelynek nyilvános, közéleti vonatkozása van. A retorikai ismeretek és a retorikai szituáció tehát minden közszereplő és nyilvános megszólaló számára elengedhetetlen.
[...] A kommunikáló szubjektum önmaga mint központ körül érzékeli a folyamatosan változó tapasztalati világot. Tudatában, memóriájában egyre gazdagodó ismeretanyag halmozódik föl, ezzel egyidejűleg kialakul benne egy definiálatlan, egyre markánsabb, lassan, de folyamatosan módosuló értékrend. Ez az értékrend (világszemlélet?) adja a kommunikáció önző hősének azt a „körszínpadot", melyre föllépve környezetéhez szól. A beszélő ugyanis mindig az önmaga alkotta értékrendből indul ki, s azt hiszi, a világ olyan és csakis olyan, amilyennek ő látja44.
Mindenféle emberi megnyilatkozás valamely konkrét beszédhelyzetben jön létre. Ezt retorikai szituációnak nevezzük. Benne a kommunikátor valamilyen cél elérése érdekében beszédével hatni akar a hallgató(k)ra.
A retorikai alaphelyzetnek három fő tényezője van:
BESZÉLŐ – BESZÉD – HALLGATÓ
A közlés eredményessége vagy eredménytelensége azon múlik, hogy
a) a beszélő alkalmas-e az adott ügyben hatni a hallgatóságra
b) a beszéd alkalmas-e a kívánt hatás kiváltására
c) a hallgató fogékony-e az ügy iránt, elkötelezetté tehető-e az ügy mellett
A kommunikáció azonban sokkal bonyolultabb, mint ahogyan azt - akár az előbbi ábra alapján is - véljük.
44: Közli H. Varga Gyula: Kommunikációs ismeretek. Budapest, Hungarovox Kiadó, 2000.