Az első kommunikációs modell az információs és kommunikációs eszközök vizsgálata nyomán jött létre. A kommunikáció fogalmának elméleti megalapozását C. Shannon és W. Weawer⁵¹ tette meg először, ez matematikai, ill. híradástechnikai megközelítésű volt. Felfogásuk szerint a kommunikációs rendszer pontosan úgy működik, mint az individuális beszélgetés. A S&W modell forrásból, adóberendezésből, csatornából, vevőberendezésből, a címzettből, valamint a zajforrásból állt. Az üzenet közvetítése során a jelek segítségével történt az átvitel. A közlés jelrendszere a kód. A kód elemi egysége a jel. A kommunikáció többféle kódban történhet, mely a közös megállapodás szerinti értelmezésből fakad.

 

 

A modell szerint a kommunikációs rendszer ezekre az alapelemekre redukálható. A telefonban a jel, váltakozó elektromos áram, a csatorna pedig a kábel. A beszédben a jel a váltakozó hangnyomás, a csatorna a levegő. A jelre sokszor az információforrás által nem kívánt dolgok is rárakódnak. Ilyen a rádió esetében a zaj, a telefonban a hang torzulása. Minden többletet zajnak nevezünk.

A shannoni modell két pont közötti kommunikációt írja le, és a közbeiktatott közeg, a csatorna műszaki tervezéséhez ad pontos matematikai eszköztárat. A modell sémája öt alkotórészből áll:

Az információforrás szolgáltatta ÜZENET az alábbi láncon megy végig. (Az üzenet a szimbólumok egysége, amit az adó más néven a küldő továbbít.)

1. Információforrás

2. Adó

3. Csatorna

4. Vevő

5. Címzett

6. Zajforrás

Az üzenetet az adó jellé, majd a vevő a vett jelet üzenetté alakítja vissza.

1. Információforrás valamilyen energia állapotváltozást hordozó jelenség, vagy személy, amely üzenettartalommal rendelkezik.

2. Adó/kódoló: a forrás üzeneteinek, szimbólumsorozatainak megfelelteti a csatorna jelsorozatát, jelhalmazát, jelfolyamatát és a csatorna bemenetéhez juttatja el.

A kódolás során az adatokat szimbolikus formába öntik. Másképpen valamely információt egyezményes jelekké alakítanak át. Enkód: a közlés módjának, formai sajátosságának, jelrendszerének (más szóval szimbólumainak) megválasztása.

A kód megállapodás szerinti jelek vagy szimbólumok rendszere, amellyel valamely információ megadható.

A jel - a választott kód elemi egysége. Jelnek nevezzük azt az energiaváltozást, amely adatokat hordoz. Analóg jelről akkor beszélünk, ha az átalakított jel nagyságának változásai folyamatosan követik az eredeti jelet. Digitális jelen olyan információt értünk, amelynek kódolása nem folyamatos.

Adatnak nevezzük a tényeknek és elképzeléseknek nem értelmezett, de értelmezhető formában való közlését. Az adat nem értelmezett ismeret.

Információ az adatokon végrehajtott gondolati műveletek értelmezett eredménye. Az információ értelmezett ismeret: tény jel - adat (nem értelmezett) - információ (értelmezett)

3. Csatorna: A jeleket közvetítő közeg. A fizikai közeg számára adekvát energiaállapotú jeleket képes közvetíteni. Térben, időben elkülönülő helyek között jelsorozatok, jelhalmazok, jelfolyamatok átvitelére alkalmas. A médium az információ hordozója, közvetítője, megjelenítője. Tér, idő és érzékszervi modalitás jellemzi. A technikai találmányok révén megvalósul az idő és a tér korlátain való túllépés.

4. Vevő/dekódoló: A csatorna kimenetén megjelenő jeleket állítja vissza az eredeti üzenetet olyan formába, amit a rendeltetési hely észlelni tud.

A dekódolás az a folyamat, amivel a befogadó jelentést társít a küldő által továbbított szimbólumoknak. E művelet során történik a közlő által választott kód „megfejtése", amelynek két feltétele van. Egyrészt a fogadónak ismernie kell a közlő által választott kódot (ellenkező esetben közvetítő eszközt vagy személyt kell igénybe vennie), másrészt az üzenet jelentéstartalmának azonosnak kell lennie a közlő és a fogadó számára.

5. Címzett: A rendeltetési hely, az üzenet címzettje, a forrás által kibocsátott üzenetet észleli. A befogadó az a fél, aki a másik által küldött üzenetet megkapja.

6. A zaj a nem tervezett torzulás a kommunikációs folyamatban. A jelek továbbhaladását lassító, zavaró vagy akadályozó körülmények hatására a befogadó más üzenetet kap a közlés, a kommunikátor pedig a visszacsatolás alkalmával. A zaj és a zavarforrások elkerülhetetlen tényezői a kommunikációnak, mely torzítják a közlési és a visszacsatolási folyamatot. A zajnak háromféle típusát különböztetik meg:

- csatorna zaj: pl. mikrofonhiba, telefonkábel problémája, térerő hiánya

- környezeti zaj: a dekódolást teszi lehetetlenné vagy nehezíti

- szemantikai zaj: az üzenet megformálása volt hibás, s ebből adódik a zavar

A következő két elemet ugyan nem tartalmazza a modell, de a folyamatszerű megközelítés érdekében megemlítjük:

7. A válasz a befogadónak az üzenet vétele utáni reakciója.

8. A visszacsatolás a befogadó válaszának az a része, amit a kommunikátornak küld vissza, és ami el is jut hozzá.

A fenti láncot technikai értelemben az információ közvetítésére lehet csak értelmezni. (Elsősorban a telekommunikáció, a telefonos hírközlésre adaptálható.) A Wiener-féle modell már bemutatja a visszacsatolást is.

Mindenféle kommunikációs helyzetben, akár az élővilágban állatok vagy emberek vagy gépek cserélnek információt, szükség van egy adóra, egy csatornára vagy közegre, mely összeköti őket és a befogadóra. Az adó valamilyen kódrendszer segítségével - a csatornán keresztül juttatja el - a hírt vagy az információt. A csatorna másik végén lévő vevő a kódrendszerén keresztül veszi a hírt, azaz dekódol. A kommunikációelmélet szakterülete csupán az üzenetközlés szándékával előállított jelekkel foglalkozik. Egy jel tehát akkor kommunikatív, ha nyilvánvalóvá válik, hogy azzal a szándékkal állították elő, hogy egy másik személynek üzenetet közvetítsen. Ebben az értelemben azt a vevőt, akivel az üzenettel együtt azt is közlik, hogy az neki szól, az üzenet címzettjének nevezzük.

A modell azonban szélesebb körben nem alkalmazható, mint az egy irányú átvitel. A rendszer nem ad választ arra, hogyan keletkezik az üzenet, és hogy válik valaki a közlővé. Theodor Roszak szerint ezt a modellt egyfajta vallásos tisztelet övezi.

A kommunikáció főbb jellemzői közül három legfontosabb paraméter:

- A hatótávolság az a legnagyobb távolság, amelyen az adott módszerrel a kommunikáció történhet. A füstjelek pl. két közeli hegycsúcsot kötöttek össze, míg ma a műholdas közvetítés az egész világot.

- Az adattömeg: azon információ praktikus mennyisége, amit egy üzenettel át lehet vinni. Ezt gyakorlati okok korlátozzák. A szóbeli üzenet néhány mondat, a füstjelek is csak egyszerű üzenetek átvitelét teszik lehetővé, a telefonon átvihető üzenet mennyisége is korlátozott csakúgy, mint pl. a levélé.

- A sebesség: a kommunikációs technikák fejlődését az ösztönözte, és ösztönzi ezután is, hogy egyre nagyobb adattömeg átvitelére van szükség egyre rövidebb idő alatt. A fejlődés oda vezetett, hogy a sebesség és az adattömeg helyett egy új paramétert, az adatátviteli vagy információátviteli sebesség fogalmát vezették be.

Megjegyzés a 3. és 4. animációkhoz: Az egyes elemeket jelző számokat húzd a megfelelő elem felé! 

 

 

A Shannon és Weaver modellje (kulturális sokk) kiválóan megalapozta a későbbieket, mint például a Laswell, Schramm és Osgood által megalkotott modelleket. Shannon⁵² később beépített egy megfigyelőt, amely az üzeneten végbement torzulást (M - M') is figyelembe vette és korrigálta.

A hírközlési modell és az emberi információfeldolgozás

Érdemes megvizsgálni egy példán keresztül, hogy milyen szereplői vannak az egyszerű közlésnek. Ha behelyettesítjük az információátadás modelljébe a beszéd folyamatát, a következő elemeket kapjuk:

 

Az agyunkban kigondolt tartalom a hangképző szervek megmozgatása által a levegőben rezgéshullámokat keltve jut el a gondolat a fülünkön keresztül a másik személy tudatába.

 

51: Weaver, Warren: A kommunikáció matematikája. In: Kommunikáció 1. Szerk.: Horányi Özséb, Közgazdasági és Jogi Könyvkiadó, Budapest, 1977. Reprinted with corrections from The Bell System Technical Journal, Vol. 27, pp. 379-423, 623-656, July, October, 1948.

52: Reprinted with corrections from The Bell System Technical Journal, Vol. 27, pp. 379-423, 623-656, July, October, 1948. A Mathematical Theory of Communication