Ha megtartottuk volna!
A rektor bácsi nagyon büszke volt erre a mondókára, s aki szépen, értelmesen elmondta, diót kapott jutalmul.

Az a huncut Gazsi Jóska, ha dióra vásott a foga, csak rendetlenkedett, míg a rektor bácsi meg nem büntette. Akkor aztán oly szívrehatóan mondta el a "bocsánatot", hogy legalábbis egy marok dió volt a jutalma...*

A világon senkit se tisztelt a rektor bácsi, csak a kurátort meg a papot, no meg a vizitátorokat, a "vaskalaposokat".

A kurátor fiának mindig kedvébe járt, azt sohase büntette meg; annál többször lepte meg egy-egy szép piros almával.

Kurátor Lajcsi szokta aztán akárhányszor megmenteni az egész iskolát egy-egy nagyszerű kikapástól. Mikor már sokan voltak felírva a táblára a lármázók, akkor a fiúk nekiestek Kurátor Lajosnak és rávették, hogy ő is lármázzon. Lajcsika igen szelíd fiú volt, sose zavart vizet, de ilyen önfeláldozásra azért kész az iskola jóvoltából.

Akkor aztán a felíró őt is odapingálta a táblára, mégpedig legelőre, legnagyobb betűvel; meg lejjebb kétszer-háromszor.