|
|||
Jókai Anna: Selyem Izabella |
|||
Félt. Ettől a fiútól félt. Bokája - ha Nikóhoz beszélt még szaporábban bicsaklott ki-be a magas sarkú cipőben. - Tanárnőke! - folytatta Nikó, halkan, összehúzott szemmel.
- Április elseje ... jó vicc ... nem kell komolyan venni ... zánk röshad
... csak nyugi, nyugi! Selyem Izabella az ünnepség tiszteletére levette a párducköpenyt.
Most nagyon hiányzott. Akárhogy igazgatta, a blúz mindig buggyot vetett
a hasán. A morgás pillanatok alatt általánossá vált, alig hallották
már összefüggő szöveget a megafonból. Ekkor hajította fel, szavaival egy időben, a tornazoknit
az ablak-keretbe. - Zászló gyanánt ... no, ne-te-neeee ... |
|||