Két-három perc telt el így.

A megafonból hirtelen felhangzott a Himnusz. Ekkor mind felpattantak, egyszerre - álomból ébredve - néma vigyázzba. Nikodémusz Karajitisz elengedte Selyem Izabellát, ő is kihúzta magát, a fejét fölszegte.

Selyem Izabella lesimította szoknyáját. Állt, velük együtt. Meg-várta, amíg az utolsó akkordok is elúsznak, aztán kiment az osztályból.

Nem szaladt. Ment.
Azonnal kérte a munkakönyvét a tanácstól, hiába ajánlották fel, hogy áthelyezik másik iskolába. Úgy hírlett, három-négy hétig volt állás nélkül, később hallották, nyelvi lektor egy szakkiadónál, ötszáz forinttal nagyobb fizetéssel.
- Azért tudta ez a nő - mondta Zümzüm -, hogy ha már be kell fejezni, hát hogyan fejezze be. Legalább a távozásában van némi méltóság. Némi megemésztett konzekvencia.
Nikodémusz Karajitisz fegyelmi tárgyalása május 3-án déli tizenkettőkor kezdődött, zárt körben fölolvasták Selyem Izabella levelét, melyben a maga részéről nem érzi személyében sértve magát, a dön-tést a tantestület pedagógiai tapintatára bízza.

Nikodémusz Karajitisz ekkor már nem látogathatta az iskolát, azonnali felfüggesztésére még április elején megjegyezte:
- Inkább függesszenek föl, semmint akasszanak. (...)
A határozat közlését Zümzüm vállalta magára.
- Jóváhagyásig! - mondta Nikónak, a rosszul világított társalgóban. - Erre számítottál, ugye?
- Erre - mondta Niko nyugodtan.