Zümzüm is elviselte, hogy ezen a napon úgy szavalják Adyt, hogy minden sor után odaragasztják: ingbe-gatyába.

Mert ezerszer Messiások, ingbe-gatyába
a magyar Messiások, ingbe-gatyába ...

Adyt nem lehet megalázni. Még így is igaz.

De most másképp alakult a nap. Április negyedike keddre esik, előtte húsvétvasárnap és húsvéthétfő. Így jött össze. A megemlékezés nem .maradhat el, utána viszont már iskolai szünet. A színjátszók ma-roknyi csapata vállalkozott rá, hogy az igazgató beszéde után beolvas a mikrofonba néhány szép, lelkesítő verset. És lemezről a Himnuszt meg mindent. Április elsején. (...)

Így az ünnepséget megafonon közvetítették az utolsó órában, az éppen ott tanító tanár felügyelete alatt. Külön-külön hallgatták az osztályok. Karajitiszéknél Selyem Izabella volt a soros. A szerkezet néha bedöglött, és ilyenkor az igazgatói beszédet éles fütyülés váltotta fel. Máskor pedig csak szótagokat lehetett érteni:
- ... ai napon ... zánk ... röshad ...

Karajitisz nyerített.
- Zánk röshad! Zánk röshad! Íme, a főgymnasium ... a főgymnasiumi színvonal ...Tanárnőke, igaz?
- Már számtalanszor utaltam arra - mondta Selyem Izabella -, hogy ne használjon ilyen szabados megszólítást ... Tudom, hogy csak a bizalma nyilvánul meg ily sajátosan, mégis mellőzését kérem!
Mert Nikót magázta. Mindenki mást tegezett, és a hajukat is megcibálta, ha nem ugrottak elég gyorsan félre.