A tömegkommunikáció egyike a manapság a legszélesebb értelemben használt fogalmaknak. Igen nehéz olyan meghatározást adni, amely tudományosan jól megalapozott. A tömegkommunikációs eszközök segítségével lehetségessé válik, hogy üzeneteket közvetítsenek egyidejűleg több millió embernek. Az üzenetek szerzői általában szervezetek, a befogadók pedig egyének. Ami a nehézséget jelenti az a tömegkommunikáció tér- és időbeli, valamint a technológiai változatosságából adódik. A tömegkommunikáció során közléseink intézményes formában, nyilvánosan terjesztett eszközök (médiumok) útján, rendszerint egyirányú formában (a visszacsatolás csak a számítógépes rendszerekkel jelent meg), jutnak el nagy tömeghez. A tömegkommunikáció során a kommunikátor bizonytalan abban, hogy az üzenet eljut-e a befogadóhoz, az tudja-e dekódolni a befogadó szándéka szerint a hozzá küldött üzenetet, kellően motiválja-e, cselekvésre készteti-e a befogadót.

Összességében a tömegkommunikáción a kommunikációnak azt az intézményes megjelenési formáját értjük, amelyben a közlések nyilvánosan terjesztett eszközök (médiumok) útján, indirekt egyoldalú módon, egy diszperz (szétszórt) publikumra (tömegre) irányulnak.

Olyan közlés, melynek során „... nyilvánosan, technikai terjesztő eszközök segítségével, közvetetten (tehát nem szemtől szembe), egyoldalúan (a közlők és a befogadók sűrű szerepcseréjének lehetősége nélkül) jut el az információ egy diszperz (eltérően együttlévő) közönség számára."⁹

Mára ez a definíció már nem teljes érvényű. Forgalomba kerültek olyan technikai eszközök, melyek lehetővé teszik a visszajelzést (pl. televízióhoz kapcsolt kamera). Az interaktivitás lehetőségét a multimédia-alkalmazások (vagy pl. az interaktív tévé) teremtik meg a tömegkommunikáció számára.

A rádió még csak akusztikus jeleket sugároz (beszéd, zene), a televízió feltalálásával új kultúra korszaka kezdődött meg, az audiovizuális kultúráé. Az információtovábbítás oldaláról nézve pedig „a rádió és televízió feltalálásával az embernek sikerült legyőznie az időt, s részben a teret is. A tér végleges legyőzése a hírközlő mesterséges holdakkal sikerült."¹⁰

Manapság az internet teljes jogú médiummá vált. Megjelent az elektronikus levelezés [@ jel], majd pedig a webes dokumentumok tárolására és elérésére szolgáló protokollok [pl.: a http:// formula], azaz egy world wide web-dokumen­tum lelőhelyének címe. A fenti konkrét példák alapján a média összefoglaló értelmezése az alábbiakban kibővítve adható meg:

A tömegkommunikáció ismérve, hogy kevesek szervező munkájával, technikai közvetítők segítségével nagy tömeghez nagy tömegű információ jut el. Az információ útja ma még egyirányú, a visszajelzés késleltetett. Ilyen tömegkommunikációs funkciót lát el a modern média (a rádió, a televízió) az elektronika közvetítésével. Az internet megjelenésével azonban a kommunikáció már kétirányúvá válik, és nem a műsorszóró, hanem a hálózati jelleg emelkedik ki.

Miért fontos a tömegkommunikáció, és mennyiben más, mint a személyes vagy csoportkommunikáció? A tömegkommunikáció fő jellemzői, melyek egyúttal a különbséget is magyarázzák:

- közvetett kapcsolat - technikai eszközök útján terjed az információ

- mérete - azonos időben, azonos információ tömegméretekben, technikai eszközök közvetítésével jut el a befogadóig

- egyoldalú - mely az ezredfordulóig jellemző - nincs feed back (visszajelentés), face to face (szemtől szembeni) kapcsolat adó-vevő között, amelyben csak a képzelőerő jeleníti meg a nem verbális kommunikációt; direkt közlésre nem érkezhet direkt válasz

A tömegkommunikáció leginkább abban különbözik a kommunikáció más szintjétől és formáitól, hogy itt az alapvető alanyok a társadalmi egységek (rétegek, osztályok) teljesen meghatározott típusai.

A tömegkommunikáció során a kommunikáció - a személyeshez képest - kevésbé változatos, továbbá a visszacsatolási lehetőség igen kicsi. A tömegkommunikációt valamely társadalmi, sőt formális szervezet kezdeményezi, a nem intézményes tömegkommunikáció nem is létezik. A tömegkommunikáció esetében a fő forrás egy kommunikációs szervezet vagy egy intézményesített személy (W. Schramm). A nem intézményes tömegkommunikáció az internet kétirányúvá válásával vette kezdetét (a szerző megjegyzése).

3. kép: A tömegkommunikáció során egy ember (csoport) sok ember számára küld információt

A tömegkommunikáció a társadalom kommunikációs folyamat része, melynek során az információ intézményesített formában és egyirányúan a forrástól - szakemberek által feldolgozva, technikai közvetítők révén- jut el az emberek kisebb-nagyobb csoportjaihoz, a nagyközönséghez.

A tömegkommunikáció több funkcióval rendelkezik a társadalomban. Első a tájékoztatás, amely hírek, adatok, tények összegyűjtését, tárolását és terjesztését jelenti. Közérdekű kérdésekben biztosítja a megegyezéshez szükséges vita és eszmecsere lehetőségét. A médiának köszönhetően szocializáció is történik azáltal, hogy közvetíti az emberek társadalmi beilleszkedéséhez szükséges ismereteket, értékeket, magatartásmintákat. Napjainkban megfigyelhető, hogy a tömegkommunikáció hatása egyre erősebbnek mutatkozik, olyannyira, hogy a hagyományos szocializációs terepek (család, iskola, munkahely, közösségek) súlya háttérbe kerül. Ugyancsak nélkülözhetetlen és fontos a média a kulturális és művészeti ismeretek terjesztése, a kulturális örökség ápolása terén. A média kollektív információs eszköz is, segítségével a különböző szervezetek minden szükséges információhoz hozzájuthatnak, illetve közvetíthetik felé saját adataikat, véleményüket. Emellett azonban a média a rábeszélés legáltalánosabb hordozóeszköze is.

A szórakoztatási funkció, melynek révén színdarabok, játékok, filmek, tánc, képzőművészeti alkotások, hangok és képek, jelek és szimbólumok kerülnek előadásra, kisugárzásra, ma már nem csupán egyedüli az egyéni és közös kikapcsolódásban, hanem már kiegészül a hírek gyakran szórakoztatva történő átadásával, amelyet infotainmantnek neveznek.

A média és az oktatás kapcsolata a tartalommal

A digitális forradalom hatására napjainkban nemcsak az iskola, hanem a tömegkommunikációs médiumok is közvetítenek olyan tartalmakat, melyek óhatatlanul beépülnek a tanuló értékrendjébe. A televíziós hírek, információs műsorok, sportközvetítések, filmek, sorozatok, show-műsorok mellett az ezredforduló környékén megjelentek a hálózati információkeresési, szórakozási formák is.

4. kép: A média, az oktatás és az információ kapcsolata a tartalommal

A fentiekben felvázolt „hírakoztatás" (infotainment), valamint az ismeretek szórakoztató formában történő („szórakoztanítás", „szórakoktatás" edutainment) kifejezések jelezték a szabadidő, a kultúra, a média és az oktatás különböző alakzatainak látványos találkozását és összeolvadását az elektronikus térben. Ezt a két tömegkommunikációval határos területet lehet kiegészíteni az információkeresés, -előállítás révén történő tanulás fogalmával: az infooktatással.¹¹

A „hírakoztatás": egy híregység, riport, tudósítás vagy bármilyen, a valóságban zajló esemény leegyszerűsített, szenzációfókuszált, gyakran torz és manipulatív formában történő megjelenítése. Ez utóbbinak célja, hogy a közönség olyan életvitelre legyen kondicionálható kulturálisan, amely a fogyasztói társadalomban érdekelt szféráknak profitot eredményez.

A „szórakoztanítás": oktatási célú tartalomnak, eseménynek a szórakoztató média formanyelve alapján történő, leegyszerűsített, multimédiás formában megvalósuló megjelenítése.

Infooktatás: Az oktatási célú tartalom elsősorban infokommunikációs eszközökkel történő elsajátítása. A tanulási igény és az információszükséglet területén kirajzolódó szakterület. Az információszükséglet és a tanulási igény ma már nem csupán papíralapú dokumentumgyűjtemény alapján, hanem elektronikusan is kielégíthető. A tanulók körében már széles körben elterjedt a keresőprogramok használata, azonnali üzenetküldő kommunikációs eszközök alkalmazása, hirdetés, levelezés, blogírás, fáljmegosztó helyek és on-line enciklopédia (Wikipedia) használata.

9: Zrinszki László: A kommunikáció. I. JPTE Pécs, 1994.

10: Fülöp Géza: Ember és információ. 2. átdolg. kiad. Múzsák Kiadó, Budapest, 1984. 59.

11: Forgó S.: A korszerű - a gyors technológiaváltások és tudástranszfer lehetőségét támogató - oktatási módszerek és IT-technológiák alkalmazásának lehetőségei és gyakorlata a szakképzésben. II. In: Szabó István (szerk.)_ Technológia - Tudomány - Szakképzés. Kutatási jelentés, pp. 309-352. Budapest - Gödöllő, NSZI, 2007. 427.