A telekommunikáció (távközlés) fogalmán az egymástól távol lévő - halló- és látótávolságon kívüli - személyek közötti közlési formát értjük. Rendszerint a személyes közlés keskenysávú (narrow) csatornájaként fogjuk fel, de a tömegkommunikációs eszközök sem léteznének a távolságot áthidaló médiumok nélkül. A kifejezés tágabb értelmezése szerint tehát magában foglalja a tömegkommunikációs formákat, míg a szűkebb felfogás szerint a személyi, bizalmas csatorna eszköze, ahol a kommunikáció nem meghatározhatatlan (tömegmédia), hanem meghatározható számú felek között történik (pl. személyes beszélgetés vagy telekonferencia).

A telekommunikáció meghatározásában abból a tényből kell kiindulnunk, hogy az elnevezés a görög eredetű tele 'távoli' szóból származik (ld. televízió - távolba látó készülék, telefon, telegráf stb.).

Összességében közléseink olyan közvetített személyes csatornája, mely lehetővé teszi, hogy meghatározott felek közötti információcsere történjen. Az üzenetnek mindig konkrét címzettje van. Jellemzője a kommunikáló felek közötti sűrű szerepcsere.

Napjainkban a telekommunikációs vezeték nélküli mobiltechnológiák is - a többi információs technológiához hasonlóan - egyszerre a fogyasztás tárgyai és a szociális kapcsolatokat megvalósító kiszolgáló kommunikációs médiumok. Az a tény, hogy ezek a technológiák lehetővé teszik, illetve ösztönzik a távolból való kommunikációt, magában foglalja azt a tényt, hogy az általuk összekapcsolt egyének „területen kívül vannak", térben kimozdultak azokból a közösségekből, amelyeknek részei.