|
|||
Váci Mihály: Ének a kútból 1943-44 |
|||
Legtöbb az istállóban a dikón aludt, ritkán fürödhettek, és a munka, az istálló párája s az állatok gőze, izzadsága, a megaláztatásnak olyan kesernyés-savanyú, fojtó pállott illatával bugyolálta be őket, hogy a tanterem melegében úgy párologtak, mint eső után a juhok. A többi: a nem lelenci, de egyébként nagyon szegény gyerekeken is megérzett, hogy otthon sokan alszanak egy ágyban, és apjuk munkában nyűtt, esőben, télben az ácsorgó lóra terített nagyujjasával takaróznak. Kezük - ha kezembe vettem, hogy a betűre vezessem őket -, bizony sokszor maszatos volt, és ragadt az ujjuk. (...) Kezdjük a tanítást! Egy-egy nyiszorgó padban öt-hat gyerek szorong. - Figyelem! Első osztály a bal tábláról másol, második osztály a jobb tábláról lemásolja háromszor ezt a szöveget. A harmadik és negyedik osztály az ötös szorzótáblát gyakorolja, de csendben, tel Öt, hat osztály, figyelem, leírjátok emlékezetből a házi olvasmány tartalmát. Hét, nyolc osztály idefigyel. A cukorgyártásról tanulunk. A hét-nyolcadikosok a tanterem végében ültek az utolsó padban. Odalépek hozzájuk. Erre a hátam mögött hagyott padsarakban az első, második, harmadik osztályosak pár pillanat múlva már paszuly- és tengeriszemekkel dobálják egymást, nyöszörögnek, vihognak, tépik egymás fülét. Suttogva kuncognak. Ahogy hirtelen visszafordulok, megmerevednek,
szemüket lesütik, és mintha megverték volna őket, sunnyin a papír fölé
hajasnak. Ez így megy az egész tanítás alatt. Öt percenként rájuk kell
szólni. A há-tam mögé felvigyázót kell állítani. (...)* |
|||