Hát ennek a tanyavilágnak a térképét nézegettük most együtt. A főtisztelendő úr puha ujja a miti-zöld folt közepére bökött.

- Ez, látnivaló, ez itt íme, az anyaszentegyháznak a második Manda-bokori iskolája. Ide megválasztunk, ha téged az iskolaszék az Úrjézus Krisztus szolgálatára rendelni istennek tetsző elhatározásnak látja. Itt fogsz fungálni, mivel elődöd most katona - és az Úr akaratából a haza határait messze földön védelmezi. Szolgálati helyed a várostól kilenc kilométerre lesz. Bizony kegyelemmel van hozzád az Úr, mert más testvéreink és kollegáid tizenhárom-tizenöt kilométerre kezdik a Bálint-bokorban vagy a Simán, a Nagylapason, és csak nagyon későn jutnak el ilyen közelre az Úr templomához, mint ahol te, íme, máris kezded. Mert jegyezd meg, nálunk az Úr akarata az, hagy a fiatalok kinn kezdik szolgálatukat a legtávolabb lakó lelkek hasznára, és csak ha az anyaszentegyháznak tetsző fáradhatatlan életet töltenek ott el, s már gimnazista gyermekeik vannak, akkor jönnek közelebb, és végül húst-huszonöt esztendő múltán helyezik őket a városba. A mi Urunk Jézus Krisztus segítségével - és ha én is akarom -, húsz év múlva a városban lehetsz.

- Igenis; Tisztelendő Úr. (...)

Megérkeztünk. Az iskola körül drótkerítés, a kapuja nyitva. Lojek András elsietett a lakás kulcsáért a szomszédba, az iskola gondnokához. Leraktuk a "berendezést" a kisebbik szobába. Én benyitogattam a tanterembe és a tanítói lakás helyiségeibe. Lojek figyelte a hatást. Megköszöntem a fáradozását. Elment.

Egyedül maradtam.