Már néhányszor hazahozta a dolgozatokat a lakásomra. Most, ahogy néztem, legszívesebben rögtön útra kelt volna az egész csomaggal. Madár összefont karokkal ült. Azt hiszem, sápadt volt. A cipőjét nézte a pad alatt.

- Majd én - mondtam Puliszkának. - Maradhat, barátom. Ma nem visszük a lakásomra. Itt maradok a tanáriban.

Csengettek. Puliszka most egy utolsó kísérletet tett. Felállott, már kezébe vette a füzeteket.
- Hagyja - kiáltottam. - Teszi le azonnal?...

Alázatosan félreállt.
Egyedül vittem be a füzeteket a tanáriba. A füzetcsomót a helyére tettem, a könyvtár egyik polcára. Kikerestem Babuják füzetét. A levél ott lapult a fedőlap és az itatós között. Kitépett, sokszorosan összehajtogatott irkalap. Csak a címzését olvastam el. A címzés, Madár bizonytalan betűivel, ennyi volt:

"Szépreményű és szabadúszó Cserey Bébi úírleánynak. Balra 1. pad 3."

Néztem a címzést. Miért Bébi? Ki ez? Cserey, tudtommal, Margit. És szabadúszó? Mi ez? Forgattam a levelet, nem akartam még felbontani. Erősen össze volt hajtogatva. Valaki jött. Becsúsztattam a levelet a felső kabátzsebembe. (...)