Egész délután a határban sétáltam.
Szellőztetni akartam a gondo-lataimat. Valami rendet akartam teremteni.
Ez részben sikerült is. Az eljárási módon is gondolkoztam. Még nem
vagyok egészen biztos benne, hogy mit fogok csinálni. Ez nem is
elsőrendűen fontos. Elsőrendűen fontos az, hogy a kezeim között
vannak.
Most vacsora után nekiültem, hogy feljegyezzem
az egészet.
A levelet is lemásolom, hogy bizonyítékom legyen, ha esetleg elveszne.
(...)
Így. Tehát Madár a kezeim között van. Nem egészen
úgy történt, ahogy számítottam... de ez nem is fontos. Az eredmény
fontos.
|
|
Délelőtt dolgozatot írattam. (...)
Az osztály szorgalmasan dolgozott. Néztem őket. Babujákot megróttam, mert
puskázott. Más rendellenesség nem fordult elő. Az ablakok nyitva voltak,
sütött a nap.
Háromnegyed tizenkettőkor Madár becsukta a füzetét. Természetesen első
volt. Willimszky is dolgozott még. Hallottam, amint összecsapja a füzetet
és nyújtózkodik. Nem néztem oda. Az osztálykönyvet olvastam. Rézsútosan,
háttal ültem neki, ahogy szoktam.
Vannak az embernek ösztönei: öt perccel később határozottan
az volt az érzésem, hogy Madár valamit csinál. Felemeli a kezét. Anélkül,
hogy megfordulnék, a szememmel lassan követtem.
|