FLÓRA (mereven állott, egyszerre minden átmenet nélkül elríjja magát. A nagy csendben hosszú, keserves sírás. Az iskolaszék fölkel, ülést váltanak, csak a pap marad a helyén. Flóra kezét tördelve): Főtisztelendő úr, urak, bíró úr, legyenek hozzám kegyelmesek! Csak az anyámnak ne! Megijedne! Az hinné, hogy igaz. Megmondaná a kis testvéreimnek. Sírnának, szégyelnék magukat. Csak az anyámnak ne. Gyónok, imádkozom, ahogy akarja. Elmegyek, azonnal elmegyek, ha azt akarják...
KÁPLÁN: Kívánatos, hogy elhagyja a katedrát! De azért én megírom!...
FLÓRA: Elmegyek!...
BÍRÓ: Hagyja főtisztelendő úr, nem tudja, mit beszél!
TANÍTÓ (dühösen):Dehogy is nem! Dehogy is nem! Nekem valami megjegyzésem van... Szabad?
SZOLGABÍRÓ: Nem. A sírásra ezennel megjegyzést teszek. Félek uraim, hogy önök nem ismerik a női könnyeket. Ugyanis, mint úriember, mint bíró, bírói vizsgám van, kijelentem, hogy aki sír, az bűnös.
FLÓRA: És ezt ön mondja nekem, ön?
SZOLGABÍRÓ: Én!
FLÓRA: És ön is?
KÁPLÁN: Én is!
FLÓRA: Ön?
ORVOS: Én is!
BÉRLŐ: Én is!
SZOLGABÍRÓ: Sőt ki kell fejeznem, sőt be kell fejeznem, azt a szerény véleményemet, hogy a kisasszony, aki bennünket, erkölcsös és úri, bár vidéki egyszerű embereket lenéz...
KÁPLÁN: És lelkéből eltávoztat...
SZOLGABÍRÓ: Hogy úgy mondjam...
FLÓRA: Mit mond ön?
SZOLGABÍRÓ: Hogy a kisasszony egy kalandor!