ORVOS: Egyáltalán nem akar felelni?
FLÓRA: Nem. Ezek aljasságok, erre nincs mit felelni.
ÖREG NAGY: Talán jó volna mégis...
FLÓRA: Odahaza falun egy öreg zsidó mellett laktunk. Két kecskéje volt, fehérek, szakállasok, mint ő. Azokból élt. Néha meg furulyaszó mellett rongyot vett és pakfon-gyűrűt árult. Amikor Budára tanulni felmentem, az öreg kecskés zsidó azt mondta: lányom, ha sok-sok keresztény uraságok között leszel, kint urak között fogsz élni, hagyd magad dobatni, tiportatni, úgy lesz belőled ember. Most ez jutott eszembe, most hagyom. Tessék! (Egy pillanatnyi csend.)
KÁPLÁN: Nem fog meglágyítani bennünket a gyűrűs izraelita új bibliájával.
ORVOS: Ne tessék meséket mesélni. Mondja, hogy cigányoztatott minden éjjel, hogy a helybéli kisasszonyok nem bírnak aludni.
FLÓRA: Nem felelek többet.
SZOLGABÍRÓ: Kényszeríteni fogjuk rá!
TANÍTÓ (izgatottan): Nekem valami megjegyezni valóm van. Szabad?
KÁPLÁN: Nem. Ön a jegyzőkönyvet írja és elég! Írja: Nevezett tanítónő tiszteletlen, mindent bevall, mindent tagad. Sérteget, felesel, szemérmetlen. Van a kisasszonynak valami megjegyzése? Nincs. Kedves lányom, fiatal nő! Szomorú szívvel fordulok hozzád, aki Szodoma országútjára tértél – és imádkozni is fogok érted. De addig is, míg az iskolaszék ítéletét meghozná és szabályszerűen a tanfelügyelő úr elé terjesztené, eltiltom önt a tanítástól. Nem mételyezed meg a mi gyermekink tiszta szívét. Három napi pótszünidőt fogok adni a gyermekeknek. Addig meglátjuk, mit határozunk. Én egyelőre azt határoztam, hogy írok az ön anyjának, megírom, hogy istelntelen és kéjelgő lett.