A mozgás ábrázolása egyidős az emberrel. Már az őskori ábrázilás közt is találhatunk olyan megjelemítéseket, melyek a mozgás érzékeltetésére utalnak.

47. ábra: Hétlábú szarvas – Altamira

A felső-egyiptomi Beni-Hassani sírboltban találtak egy i.e. 2800-ból származó rajzsorozatot, ami két birkózó küzdelmét úgy örökítette meg, hogy mozgásuk fázisait rajzolta egymás után.

48. ábra: Birkózók mozgásfázisai Beni Hasszanból (Egyiptom)

A példák közös alapja az az optikai felismerés volt, hogy a percepció nem azonnali, azaz a megfigyelt tárgy szem előtti felbukkanása és a szemben megjelenő képe között időbeli elcsúszás van, s ráadásul az így keletkezett kép egy ideig akkor is megmarad a retinán, amikor maga a tárgy már eltűnt a szemünk elől.

A jelenséget már Titus Lucretius Carus (k.e. 99? – 50?) megemlítette De rerum natura című munkájában: „végtére nem csodálatos-e hogy a képek mozogni látszanak, karjaikat és többi tagjaikat dobálva. Mert ahol az első eltűnik, megszületik más helyzetben a másik és úgy tetszik, mintha az előbbi mozdulatát változtatta volna. Bizony, el kell hinni, mert ez gyorsan folyik le.”

Ptolemaios (140 körül élt) pedig azt írta le, hogy ha egy fehér korong egyik szektorát befestjük, majd a korongot forgatjuk, bizonyos sebességnél az egész körfelület annak az egy szektornak a színében jelenik meg előttünk.⁵⁸