3.10. Új tendenciák a mozizás területén

1947-től az USA-ban majd később Európában is rohamosan terjedt a televízió és emiatt több ezer mozit kellett bezárni. A televízió térhódítása ellen a filmgyártók és a mozis társadalom kénytelenek voltak új utakat keresni, újabb és újabb technikai korszerűsítéseket végrehajtani. Javult a filmek minősége, a képek színesek lettek, a hang élvezhetőbb lett és egyre több újdonságot próbáltak nyújtani a nézők számára. Amerikában, 1949-ben úgy próbálták meg felvenni a harcot a televízióval, hogy olyan nagyszabású és költséges történelmi filmeket forgattak, melyekben nem is a szereplők játszották a főszerepet, hanem a díszletek, a kosztümök és a színes technika. Ezek a látványos filmek igazi élményt kínáltak a közönségnek. Ekkor indultak meg a hollywoodi „technikolor-csaták”, melynek az volt az oka, hogy a filmkonszerneket pénzügyi válságba sodorta a televízió. A csúcspontja ennek az időszaknak a „Ben Hur” volt. A szélesvásznú filmeknél megnövelték a vetítővásznat, melyeken nagyon jó érvényesültek például a tömegjelenetek. Ez hamar elterjedt, mint vetítési eljárás, mivel nagyon jól lehetett alkalmazni az akkor fénykorukat élő, több száz statisztát felvonultató történelmi filmeknél.

A mai filmtechnika szinte már összehasonlíthatatlan az előbb említettekkel. Ma már akkor furcsa egy film, ha fekete-fehér, a némafilmekre pedig már szinte senki sem kíváncsi. A számítógép megjelenésével fejlődött a kép, a hang és a filmes technika is, azonban ezeket az előnyöket a régi hagyományos mozikban már nem lehet élvezni. Megjelentek a multiplexek és megindult a mozik harca szerte a világon.