3.4. A fény által történő hangrögzítés
A fény által történő hangrögzítés (Triergon-eljárás) alapja az az elv, hogy a mechanikai hanghullámokat elektromos impulzusokká, majd ezeket viszont fényjeleké alakítják át.

1. Némafilm
2.
Fény-hangcsíkkal ellátott film
3. Digitális hang cinema formátumon
4.
Mágnes-hangcsíkos film
5. Dolby hangrendszer
Az eljárás során a fényingadozást ráfényképezik a filmszalag egyik szélére. A film vetítése - a hang lejátszása során - a filmszalagon lévő jeleket egy fényforrás segítségével egy fotocella érzékeli. Így ismét olyan elektromos impulzusok keletkeznek, melyek alkalmasak arra, hogy megrezegtessék a hanggerjesztő membránt a hangszóróban. A kép és a hang így egyidejűleg (szinkron) kerül lejátszásra, minden esetben szinkronban marad.
Érdekességként érdemes megemlíteni, hogy a húszas évek végéig számtalan rögzítési technika terjedt el, amely révén a filmszalagon már nem csupán képeket, hanem hangot is lehetett rögzíteni, tárolni. Többek között Muybridge javasolta Edisonnak, hogy két találmányt (a filmet és a fonográfot) kombinálják össze. 1904-ben már előállítottak elő szinkron hangot a filmhez lemezjátszó segítségével (biofon), amelyet történetileg csupán a hangzófilm kategóriájába lehet sorolni. Az igazi megoldássá a képek és a hangok egyidejű, egyetlen celluloid szalagra rögzítése vált.
Ugyancsak a hanglemezzel működő Vitaphone volt az egyik vetítőrendszer, amelyen már egyidejűleg szólalt meg a hang a képpel. A fordulatot az hozta, amikor Lee de Forest amerikai mérnök 1923 körüli találmánya a Phonofilm, mely rendszerben a hangot magán a celluloidszalagon rögzítette. Ugyancsak ő készítette el 1922-ben azt erősítő berendezést, amelyek a nagy mozipaloták vetítőtermeit is képesek voltak behangosítani. A hangosfilm megjelenése heves tiltakozást váltott ki Charlie Chaplinből és Balázs Bélából is. A korabeli felvételek során színészeknek a mikrofon irányába kellett beszélniük - amelyek a díszletek közé voltak rejtve -, korlátozva ezzel a színészi mimikát és gesztusokat. A némafilm korszak színészeinek széles gesztusai a beszéddel együtt már mesterkéltnek, teátrálisnak tűntek a vásznon. Így megváltozott a szereplés, a színjátszás stílusa, mert a hangosfilm természetesebb színészi jelenlétet igényelt.
A sztereofónia az 1950-es évek közepétől terjed párhuzamosan a kinemaszkóp eljárással. A sztereó hang meghatározása a Lokomotív GT definíciójában a „Szól a rádió" dalában:
„Sztereóban fogható, s ebben az a jó, hogy a két oldalról, egy időben, más-más hallható. A nagyzenekar hangzásában éppen az a szép, ha középen ülsz, és jól figyelsz, már teljesebb a kép." A forrás itt80 tekinthető meg.
A hetvenes években fejlesztette a ki a Dolby-laboratórium a zajszűrő rendszerét. Majd a 80-as években megjelent a digitális hangrögzítés, melyben az úttörő szerepet a Dolby Digital, majd a Digital Theatre System vállalta. A japán Sony cég legkorszerűbb mozihangzását a Dynamic Digital Sound-(SDDS) rendszerével hozta meg. Napjainkban már a térhatású dolby surround technika uralja a filmhangot. További szakanyag itt81 (BME) tölthető le. A filmes hangtörténelem megtekinthető itt.82
80: Forrás: http://hu.wikipedia.org/wiki/A_film_t%C3%B6rt%C3%A9nete
81: További információk: http://p2p-fusion.mokk.bme.hu/w2/index.php/Hangosfilm
82: További információk: http://frank.mtsu.edu/~smpte/pre20s.html