Számtalan esetben megtörténik velünk, hogy mikor egy számunkra ismeretlen embert meglátunk, az első pillantásra kialakul bennünk róla valamilyen vélemény: szimpatikusnak, tartózkodónak, hanyagnak, nagyképűnek stb. találjuk. (Természetesen ugyanígy van ezzel a másik személy is, bennünket első pillantásra valamilyennek elkönyvel bennünket.) Ezt az első képet aztán később lehet árnyalni, esetleg meg is lehet változtatni, de az már sokkal nagyobb energiába kerül. Nem mindegy tehát, hogy beszédpartnereink milyen képet kapnak rólunk, azaz: milyen összképet nyújtunk magunkról környezetünknek.

A verbális közléseket - kivéve az írást - csaknem minden esetben nonverbális kommunikáció kíséri, ugyanakkor ez utóbbi önmagában is számos érzelem, hangulat, indulat kifejezésére alkalmas. A szóbeli információ adásvétele egyértelműen tudatos tevékenység, a nonverbális megnyilvánulások csak kisebb részben tudatosak. Egyes kutatások szerint a nonverbális jelzések fontosságát bizonyítja, hogy az ember teljes közlésrendszerének mintegy 7%-a kizárólag szóbeli, 38%-a vokális (ide értve a hangszínt, a hanghordozást stb.), és 55%-a nem szóbeli, sőt nem is a hangadással összefüggő jelekből áll. Más kutatások szerint is megnyilvánulásainknak csak 35%-a verbális, 65%-a pedig nem verbális.¹²⁷