A látás révén szerzett információk korlátjai: Ismert tény, hogy a fény a tér minden irányába, de csak egyenesen terjed. A fény természetét ismerve és az állatvilágban élő fajok látását, látóterét figyelembe véve megállapítható, hogy a vizuális jelzések csak akkor alkalmasak a kommunikációra, ha az egyed felismerhetőség határán belül van, és a látási viszonyok kielégítőek.

A vizuális jelzéseket az állatok főleg rövid távolságra alkalmazzák, ilyen lehet a párzótársak és a territórium határán a vetélytársak közötti párbeszéd. Ez alól természetesen vannak kivételek.

Kommunikáció fény által. A délkelet-ázsiai szentjánosbogarak hím egyedei napnyugta után egész éjjel villogó jelet adnak a potrohukon lévő lámpás segítségével. A hímek fényjelzései a nagyobb hatótávolságra törekvés érdekében összehangolva, szinkronban villognak a sötétben. A parányi bogarak fényének együttes ereje oly nagy, hogy a tengeri halászok a fény irányát követve kormányozzák vissza hajóikat a szárazföldre. A fénnyel való kommunikáció nem korlátozódik a szárazföldre. A vízben élő állatok is bocsátanak ki fényjelzéseket (férgek mirigyváladéka, az óceán mélyén).

Kommunikáció hang révén. Mint a látásról szóló fejezetben említettem, az állatok az esetek többségében nem hagyatkozhatnak a látószervükre, hanem a hallószervükre is szükség van. A hang kevésbé személyes, mint a látvány. A hang minden irányba terjed, nehezen akadályozható meg, hogy csak ahhoz az egyedhez jussanak el az üzenetek, amelyeknek szánták. A hang megkerülheti az akadályokat. Relatíve gyorsan terjed. Kiváló módja a figyelemfelkeltésnek és a nagy mennyiségű és gyors információ továbbításának. A hang hűvös és szélcsendes időben hajnalban terjed a legjobban. A hangjelzések gyorsabban követhetik egymást, mint a vizuális jelzések. Éjszaka különösen sok a hangjelzések. Éjjel minden élőlény jórészt a hangjelzésekre reagál és kommunikál.

A felszín alatti kommunikációra jó példa a földi kutya kopogtatása ásás közben. Melyik enged utat a másiknak? A kopogás időbeli elsődlegessége, intenzitása meghatározza, hogy kinek van elsőbbsége a föld alatti járatok ásásában.

A hangjelzés lehet a távoltartás eszköze is. A mezei pacsirta magaslati éneke az alatta fekvő terület birtokjogát jelzi. A pacsirta azonban még akkor is énekel, ha üldözik. Oka ugyanaz, mint a gazella pattogó mozgása. Erős vagyok, nem kapsz el. A kis sólymok szinte minden esetben az elnémult pacsirtákat veszik célba.

Kommunikáció szaglás révén. A szagjelzések (feromonok) útján terjednek. Úgy tűnik, sok a hátrányuk pl.: lassúság, függés a széljárástól, kevés információtartalom, időigényes terjedés. Valójában ebben rejlik az előnyük is. A szagok akkor is jeleznek, ha nincs jelen az állat. Különféle illatmirigyeik vannak az egyedeknek, amelyeket különféle célokra képesek használni. Kis mennyiség is elegendő arra, hogy saját fajtársuk felismerje azt. Kis molekulájuk miatt gyors a diffúziójuk. A társas rovarok közül a méhek potrohtáncán kívül másik kommunikációs aktus is létezik.

A mézelő méhek a feromonok által közvetítenek üzenetet a faj más tagjainak. Ezek az üzenetek, amelyeket küldenek, tulajdonképpen vegyületek. A mézelő méh kiemelkedő feromonjai a királynői anyagok. A méhkirálynő azért bocsát ki naponta mintegy egytized mikrogramm speciális savat, hogy tudassa a méhkolóniával a létét, és a társai ne próbáljanak meg új királynőt nevelni a kolóniában. A feromon, pontosabban katedoceonik sav másik hatása az, hogy ha a dolgozó méhek megeszik, akkor a sav meggátolja petefészkük kialakulását. A harmadik hatása ennek a savnak a szexuális vonzóereje. A nászrepülés közben e sav gázait szétszórva a heréket vonzza maga után.

A vizeletürítés nemcsak élettani funkcióval bír, hanem saját fajuknak jelzés a jelenlétről. (Lásd kutyák territoriális övezete. )

Kommunikáció testtartás révén. A nem verbális kommunikáció csatornái az evolúció fontos pillérei. Ezek ősibb jelzések, és nem tanultak, így fontos szerepük van az egyedek fennmaradásában. (A mimika, tekintet, vokális, gesztus, testtartás és térközszabályozási kommunikáció, valamint a kulturális szignálok alkotják a nem verbális kommunikációt).

A rhesusmajmoknál a rábámulás inkább agresszív jelzésnek számít, semmint a kíváncsiság jelének. A fenyegetés további fokokozatait a következők jelzik: szájnyitás, fejingás le és fel, hangadás, földütlegelés, erőlelépés.

A mézelő méh potrohtánca a kommunikációs rendszerek legbonyolultabb változata. A táncot egy dolgozó méh lejti akkor, amikor visszatér a terepről a táplálékforrás felfedezése után abból a célból, hogy jelezze társainak a mézlelőhelyet.

A madarak tollborzolása, szárnykiterjesztése az ellenségesség érzetének kimutatására szolgál. Ez a művelet olyan időleges illúziót kelt, mintha nagyobbak volnának. További megfigyelések szerint a gyíkoknál a taréjborzolás, a halaknál a kopoltyúfedő kinyitása mind a testesebbséget hivatott kinyilvánítani. A nagyság fokozása tehát az állat támadási szándékát jelzi.