Az állatvilágban a kommunikáció mindennapos erőpróba. A kommunikáció történhet fajon belül, sőt fajok között is. A fizikai közeg sokkal változatosabb, mint az embernél. Az emberi érzékelésnél jóval szélesebb spektrumban érzékelnek egyes fajok. Közismert az egyes fajok differenciált szaglása, ill. szaggerjesztése. A méhek látható fényeken kívül képesek érzékelni az ultraibolya-sugarakat, a denevér maga által gerjesztett ultrahang visszaverődése alapján tájékozódik. A hangjelzések a majmoknál már-már beszédre emlékeztetnek. A delfinek 30-féle hangjelzést adnak ki, amelyet képesek testtartásuk és helyzetük változtatásával módosítani. Ismertes a szentjánosbogarak fénykibocsátó képessége. A sikeres kommunikáció az állatvilágban az egyed- és fajfenntartáson kívül sok egyebet is szolgál.

A viselkedés biológiájának egyik központi kérdése: az emberi nyelv eredete közbülső lépcsőkön keresztül követhető az emberrel rokon főemlősöknél?

Az ember fejlődése révén szoros kapcsolatban van az állatvilággal. Nincs ember, akit ne hatna meg egy-egy állat tekintete, szokásai, testtartása, különleges hangja, alakja, formája, színezete. A baromfiudvaron sok kisállat veszi körül a vidéki embereket, nem beszélve a haszonállatokról, amelyek nem is olyan rég szinte minden portához hozzátartoztak. Az állattartás, állattenyésztés, az állatokkal való törődés egyben az állatok megismerésnek igényét is magával hozta. Azoknak az embereknek, akiknek már őseik is állattartással foglalkoztak, hihetetlen nagy tapasztalat áll rendelkezésükre az állatokról, azok szokásairól és jelzéseikről.

A tudomány az állati kommunikáció problémakörét még távolról sem oldotta meg, de bizonyított, s néha igen meglepő eredményeit felhasználta és folyamatosan felhasználja az emberi kommunikáció kialakulásának és fejlődésének megismeréséhez, a folyamatok törvényszerűségeinek feltárásához. Pl.: sorozatos megfigyelésekre alapozott vizsgálatok bizonyították, hogy a magasabb rendű állatfajok felnőtt viselkedése ugyanolyan fejlődési folyamatban alakul ki, mint az embernél, s éppúgy a szülőktől származó befolyások játszanak benne szerepet.

A magasabb rendű állatok etológiai kutatása az utóbbi évtizedekben bizonyította, hogy a fajtárstól kiinduló szignál (jelzés) ösztönös magatartásmintákat eredményez, mely feltétlenül bekövetkezik (feltétlen reflex). A párzás mechanizmusában ilyen jelenség az alacsonyabb rendű állatfajoknál is gyakori. Közismertek a csordában élő állatok magatartásának szigorú szabályai is, melyek a lét- és fajfenntartásra épülnek (l. később: ösztönszükségletek). (Azt még nem tudjuk, hogy milyen kommunikációk közvetítik ezeket a befolyásokat, de azt igen, hogy az állatok közötti „üzenettovábbítás" képessége genetikailag kódolt, tehát öröklött.) Az állatok azonban kizárólag a magatartás „nyelvével" képesek kommunikálni.

Charles Darwin¹¹¹ „Az ember származása" című művében az érzelmi kifejezések folytonosságát hangsúlyozta az emlősöktől az emberig. Egyes elmélet szerint az alacsonyabb rendű állatok fogainak kivillanása, valamint a majmok vicsorítása és az emberi grimasz, mosoly és nevetés között „evolúciós biológiai" rokonság feltételezhető. (SH Van Hoof, 1972.)

A fog kivillanása más értelmet nyer, ha a száj függőlegesen, és mást, ha vízszintesen nyílik ki, és ezáltal villan elő a fogsor. Az előbbi az agresszió, míg a másik a behódoló magatartást kíséri vagy előzi meg. A mosolyt a csendes fogmutogatásból eredezteti, amely alávetést vagy legalábbis az agresszió hiányát jelenti.

Arisztotelész sok megfigyelésre alapozott érdekes megállapítást tett az állatok érzékeléséről. Úgy vélte, hogy csak a vörös vérű állatoknak van meg mind az öt érzékszervük, minden más állat csak ízeket, szagokat és színeket képes érzékelni.

Lamarck (1800) felismerte, hogy az életjelenségek okai mechanikai, fizikai vagy vegyi jellegűek.

Wetzte (1800) az állatok beszédéről szóló tanulmány készített.

Landois (1874) az állatok hangközlésével foglalkozott.

Darwin egyik munkájában (az ember és az állat érzelmeinek összehasonlítása) a szignál jellegű kifejező mozgások alapelveit fejtegette.

Garner (1900) a majmok beszédét fonográf segítségével tanulmányozta.

Etológia: az állatok viselkedését leíró tudomány. Eredményei közül nézzünk meg néhányat!

20. Hivatkozás: A törzsanyagot kiegészítő források
URL: http://hu.wikipedia.org/wiki/Etol%C3%B3gia

Konrad Lorenz az optikailag ható mozgásokat vizsgálva az imprinting jelenségét írta le. Huxley volt a ritualizáció fogalmának kezdeményezője. A kifejezés azt jelenti, hogy valamely élőlény egyik a fajtársak közötti kommunikációt szolgáló viselkedési elemének az eredeti funkciójától eltérő formában nyilvánul meg. Olyan kommunikatív jelenség amely révén a korábban kommunikációs funkcióval nem rendelkező magatartásokhoz kapcsolhatók. A jelek egy része valamely élettevékenységet szolgáló viselkedésből vált funkcióváltással az információcsere eszközévé (ritualizáció). Származhattak ezek a jelzések kétirányú viselkedési minták keveredéséből, illetve a közöttük lezajló tétovázásokból is. (A patkányban pl. egy idegen tárgy megpillantásakor a tájékozódó és a menekülő magatartás vetélkedik, ilyenkor gyakran a közeledés vagy a visszavonulás helyett mosakszik.) Érdekesek ebből a szempontból az udvarlási rítusok. Jó példa lehet erre a búbos vöcsök sokat idézett, látványos násztánca. Vannak olyan fajok, amelyek hímje zsákmánnyal közeledik a nőstényhez, és olyan is, amelyik a zsákmányt be is „csomagolja".

Niko Tinbergen a tüskés pikók agresszív viselkedését tanulmányozta fajtársaik között. Kimutatta, hogy a kulcsingerek az egymással szembeni fenyegető viselkedést okozzák. Karl von Frisch a mézelő méhek potrohtáncának kódjait fejtett meg. Lorenz, Tinbergen és Karl von Frisch 1973-ban közös orvosi és fiziológiai Nobel-díjat kapott.

Az állatok viselkedésének kutatása napjainkra már intézményesült. Azok a kutatók, akik az állatok viselkedésének megfigyelésével foglalkoznak, a magatartáskutatók, másképpen a behaviouristák.

A viselkedéskutatást nemcsak öncélúan az állatok viselkedésének kutatására alkalmazták, hanem a megfigyelések alapján szerzett ismerteket felhasználták a show-üzletben, és sajnálatos módon a hadiiparban is. Ennek fényes példáját lehette látni az „Állatok a II. világháborúban" című filmben, amelyből tudomást szerezhetünk arról, hogy hogyan lehetett kondicionált delfineket felhasználni - kamikaze módjára - az ellenséges tengeralattjárók felrobbantására, galambokat biológiai fegyverek hordozására.

Az állatok is küldenek üzenetet. Üzenetüket saját kódjaik szerint küldik (sokszor nemcsak saját, hanem más fajok számára is). A kódolt üzenetnek jelentéstartalma vagy másképpen jelentése van. A jelentés az, amit és ahogyan mások értelmezik. A jelzés pedig egy fizikai forma, amelyben egyik helyről a másikra eljut az üzenet.

Egy állat megjelenése, külleme, mozgása, hangja, testének vagy kiválasztott termékeinek szaga a fajtestvérek vagy más fajú állatok számára mindaddig csupán egyirányú (az adótól a vevőhöz jutó) információt jelent, amíg az ezt megértő egyedek azt tudomásul nem veszik. Ha mint címzettek arra megfelelő viselkedéssel (testtartással, mozgással, hangjelekkel vagy kémiai anyagok kibocsátásával) válaszolnak is, akkor az állatok közt valódi biokommunikációról¹¹² beszélünk.

Információt jelent az állat számára tágabb értelemben az élő és élettelen környezet érzékszervekkel érzékelhető (látható, hallható, tapintható, szagolható) minden jellemzője (pl. a terepviszonyok egyenetlensége, színeltérése, a környezetből eredő zörej, szélmozgás, vízmozgás, mechanikai rezgések elektromos kisülések, fényjelzések stb.), ami az állat térbeli tájékozódását, a táplálék (zsákmány) felkutatását és megszerzését a fajtestvér és az ellenség felismerését stb. segíti elő.

Az emberhez képest minden állatfaj igen korlátozott számú jelzést használ. Jelzéseik sokféleségét tekintve a gerinceseket nagyon megközelítik a társas rovarok, közelebbről a mézelő méhek és a hangyák. Az evolúciós folyamat során az egyedek valamilyen mozgása, anatómiai tulajdonsága vagy fiziológiai vonása nem kap kellő megerősítést, ezáltal kioltódik, majd leépül, vagy csak egyszerűen másodlagos értékűvé válik. Ha más viselkedésminta egyre hatékonyabbá válik mint jelzés, és képes állandósulni valaminek a kifejezésére, akkor az válik dominánssá a kommunikáció kifejezésére.

Az állatvilágban az azonos fajhoz tartozó egyedeknél szükség van arra, hogy valahogy közöljék, megértsék egymás szándékait, információt cseréljenek egymással. Az információ közlésének eszköze az olyan jelekből álló jelrendszer, amely szaglás, látás, hallás, tapintás révén felfogható. Az állatok jelrendszer útján történő közléseinek, egymás közötti információcseréjének az alábbi funkciói vannak:

• Ÿ fajtársak felismerése
• Ÿ táplálékszerzés
• Ÿ territoriális zóna kijelölése
• Ÿ párválasztás, fajfenntartás
• Ÿ alkalmazkodás a környezethez
• Ÿ társas érintkezési szokások
• Ÿ érzelmek, indulatok kifejezése
• Ÿ védekezés, megtévesztés
• Ÿ az evolúció folytatása
• Ÿ rituálék, társadalmi normák elsajátíttatása a fiatal egyedekkel

Ha egy viselkedési minta egyre hatékonyabbá válik mint jelzés, akkor az beépül az állatok értékrendjébe, ritualizálódik. A rituális jelzések adása konfliktusos helyzetben kezdődik akkor, amikor az állat habozik. Ennek többféle változata létezik. A „kihirdetés" során az állatok mozgásukkal jelzik várható cselekvésüket. Pl. madaraknál felszállás előtti leguggolás, farok­emelés, szárnykiterjesztés.

Eltolási viselkedésre hím állatoknak riválisukkal való találkozásakor kerül sor. Lényege, hogy az állat nem tudja eldönteni, támadjon-e vagy sem, és ehelyett inkább olyan viselkedésmintát választ, amihez semmi köze sincs a pillanatnyi helyzethez.

A kommunikáció közegei: A földi lét természetes elemei, a föld, levegő, víz alkotják azokat a természetes közegeket, amelyekben az állatok közléseiket elküldik, ill. fogadják.

Az állatvilágban a legtöbb kommunikáció látás, hallás, szaglás révén történik, bár a szoros közelségben a tapintás és ízlelés is szerepet kaphat. Egyes fajok azonban más különleges érzékletekkel is rendelkeznek, például megfigyelték, hogy egyes halak érzékelik társaik elektromos kisüléseit, erőtereit, így az elektromos erőtér aktív változásait jelzésként használhatják.