A kommunikációs rendszereknek közös jellemzői azok az alapvető folyamatok, amelyek nélkül nincs interakció. Az alábbi közös jellemzők léteznek mindegyik kommunikációs rendszerben. Az adatbeszerzés során adatokat léptetnek be a rendszerbe. Az adatátvitel során a belépett adatokat csatornákon, hálózaton juttatják el az adatfeldolgozó központi egységbe. Fontos, hogy milyen szervezettségű struktúra végzi ezt el. Az adatfeldolgozás során a feldolgozó központok az adatokat irányítják, feldolgozzák, szervezik. A rendszer nagysága befolyásolja a feldolgozás hatékonyságát. Az adatmegjelenítés során az értelmezett adatokat feldolgozva újabb adatokat állítanak elő a rendszerben. Fontos megjegyezni, hogy az üzenetek akkor informatívak, ha a fogadó észlelni tudja azt, azaz fizikailag elérhető, érthető, érvényesíteni tudja, haszna van a fogadó számára.

A közlések fajtái:

biológiai kommunikáció (biológiai, anyagcsere, idegi szintű)

kommunikáció az állatvilágban

A társadalmi, kulturális vonatkozású kommunikáció:

emberi kommunikáció (közvetlen és közvetett),

fizikai, technológiai (kódvonatkozású)

A kommunikáció információelméleti megközelítésben információátadás mindenféle rendszerben: élővilágban, állatvilágban és az ember által alkotott technikai és társadalmi rendszerben. Nézzük meg, hogy mi jellemzi az egyes rendszereket.

Kommunikáció az élővilágban

A biológiai kommunikáció vizsgálati területe az egyszerű élőlények kémiai vagy taktilis jelváltásától a magasabb rendű állatok szignálrendszerein át a pszicho­lingvisztika és az érzékelés-lélektan szabályszerűségéig terjed (Buda 1977).

Más értelemben nem más, mint rejtett üzenetek, kódok megnyilvánulása az emberi lét különböző szakaszaiban. Az élővilágban az élő sejteket is jellemzi az információ-átadás képessége. A sejtek öröklési, anyagcsere- és idegi információt képesek továbbítani. A szervezeti szintű kommunikáció során az érzékszervek alkotják kommunikációs rendszerünk bemenetét, az ideghálózat a kommunikáció csatornájaként, agyunk pedig az információ feldolgozójaként fogható fel.

A kommunikációkutatás határesetét képezik a növények és növényi társulások között végbemenő jelzésekkutatása (l. biokommunikáció).

Egyes vélemények szerint a széles értelemben vett kommunikációba tartozik az a jelenség, amikor növények adaptációs nehézségekbe ütköznek, vagy elejtenek valamilyen rovart. „Gondoljunk csak a meghatározott növényi társulásból kiemelt és új helyre telepített egyed pusztulására, ami akkor is bekövetkezik, ha egyéb körülmények (hőmérséklet, páratartalom, vízmennyiség és -minőség, talajminőség) azonosak az eredetivel. Vagy a rovarevő növények „magatartása": a rovar „érintésének", szagának hatására a szirmok becsukódnak."