Az elektronikus információs és kommunikációs technika oktatási szerepéről folytatott  vitának egy igen fontos vonulata 1983-ban kezdődött, R. Clark tanulmányával, amelyben az elektronikus médium oktatási eredményességére vonatkozó kutatásokat tekintette át.¹ Arra a következtetésre jutott, hogy a technikai eszköz, a médium csak másodlagos a tanulás szempontjából, a módszer, azaz a tanulást segítő hatások megfelelő strukturálása az, ami meghatározó. A különböző technikai médiumok mintegy a tanulási tartalmakat közvetítő, szállító szerepet játszanak csupán.  Szerinte a technikának a motivációban sincs lényeges szerepe, mivel a tanuló előzetes elvárásai, beállítódásai determinálják a külső hatásokhoz történő viszonyulását. A technikai médiumok egymással felcserélhető hatásrendszere mögött az instrukciós módszer a meghatározó. A médium és a módszer szokásos egybemosása zűrzavart és pazarlást eredményez.

¹ Clark, R. E.: Reconsidering Research on Learning from Media. Review of Educational Research 53 (1983): 445–459.
A vitáról magyar nyelven Kárpáti Andrea „Digitális pedagógia” című tanulmányában lehet olvasni (Új Pedagógiai Szemle, 1999/4.)