Mind felállottak, s tanító úr velünk mondta el az imát.

Ima alatt észrevettem a táblán egy rajzot. Hajam tövéig elvörösödtem. Jól ismertem azt a mintát, én is rajzoltam valaha: a tanító torzképe. Még alá is volt írva: tanító.*

Szerettem volna kiszaladni s letörülni. Eszembe jutott, mit tett volna rektor bácsi, vagy éppen a tavalyi tanító, ha meglátja. Rémes büntetés járna érte. Ily hallatlan neveletlenségért!

De meg is érdemli a gazfickó. Ha most én volnék a tanító, én is úgy tennék. Összeszorítottam öklömet dühömben s szemmel kerestem a piktort.

Kovács Andris vérvörösen, félve, lopva nézett a rajzra. Rajtakaptam a tekintetét; meg mertem volna esküdni, hogy ő volt. Minden vallatás nélkül kész lettem volna üstökön fogni s ellazsnakolni.*

De keményen, hogy máskor ne legyen kedve a tanítót csúfolni. Vége volt az imának, mindenki leült. Láttam, hogy észrevették a táblát s valamennyien félnek.

Mi lesz most.

A tanító úr könnyedén, jóságosan szétnézett.
- Kovács András! ... Gyere, törüld le a táblát.