A gyerek szinte tántorogva szaladt ki, s úgy törülte, úgy törülte! ...

És énbennem valami megszégyenítő s mégis felemelő érzés zsibongott. Megsejtettem ebben az egyszerű tettben az egész világot átölelő, kiapadhatatlan lélekjóságot. Hiszen ő is ismeri, látja, ki a bűnös, és mégsem bünteti meg. Éreztem, hogy ezzel az elengedett büntetéssel többet használt, mint száz pálcával.*

Hány apró történetet mondhatnék el, ha helye volna! Mind jellemző az én kedves tanítóm jóságos és bölcs szívére.

Hogy szoktatta rá kis növendékeit tisztaságra, szorgalomra, okosságra, s ami talán legnehezebb, udvariasságra; s egy bűvös szóval: a "köszönöm"-mel.

Mellette támadt fel bennem legelőször magasabb ideálizmus; az ő körében éreztem meg legelőbb, hogy egy ember milyen hatással lehet egész körre, egész társadalomra ...

S mikor vakáció végén visszamentem Debrecenbe, azzal a szent vággyal mentem, hogy én is tanító leszek.

El is csúfoltak érte hamarosan "prepának". (...)