S én boldog büszkeséggel ültem a puha székben, hallgatva. Oh, mennyire megszerettem azt a jó tanító urat.

Este, mikor későn hazamentem, a gyerekek még ébren voltak.
- Ugye okos ember? - kérdezte Pityó öcsém.
Kicsinylően legyintettem kézzel:
- Tacskó! Mit értesz te ahhoz. Azt csak én tudom.

A tanító úr meghívott az iskolába.
- Ilyen nagy tudósok ugyan már lenézik a kis tudósokat, de azért csak gyere fel.

Hogyne mentem volna. De mennyire siettem.

A gyerekek nagy zsivajjal fogadtak. Voltak még néhányan, akik velem jártak egy osztályba. Persze a többivel is jól ismertük egymást.

Az iskola a régi képet mutatta. Egy csoport a táblán firkált s előtte zsibongott, más a padok közt; sok a helyén ült, s elég nagy lárma volt; hogy én beléptem, mind hozzám csoportosult, s rám támadt egy rakás kérdéssel.

Hirtelen belépett a tanító úr. Összecsapta a tenyerét s fellépett a katedrára. Mindenki helyére ült s csendesen feszengve várt.
- Imádkozunk!