Az ajtó előtt egy anyának küzdelme hallatszik. Vasné hozza a Rozikáját. A pöttöm teremtés most jött először az iskolába. Jaj, micsoda félelmes hely az iskola! Én vagyok félelmes? Nem, hiszen engem is-mer: a nyáron a füzek alatt akárhányszor danolt nekem. Maga a hely félelmes, ahonnan gyerektörvények meg csudálatos tudások származnak szét a faluba.* Maga a hely félelmes. Az öreg gyerekek különös jelentőséggel emlegetik. S a kicsinyek hallják a beszédet. Isten tudja mit képzelnek el a maguk kis eszével. Az ábécé, az irka, a tábla, a katekizmusa, a feladat - mindez a rejtelmes értelmű szó és mind innenvaló. A nyáron talán fel is kapaszkodott egyszer a Rozi és bekandikált az ablakon! Huh! Micsoda rettenetes hely! Csupa széles pad! A sarokban fekete kétlábú szörnyeteg! A falakon meg mindenféle fekete jegyes papiros!* No, meg is ragaszkodik Rozika az ajtófélfában. A kicsike kezek hihetetlen erővel tudnak ragaszkodni.

- Nem, nem! - kiáltozza sírva -, nem megyek!
Ölben hozza be az anyja. Leállítja előttem a földre. A gyerekcsoport a nyakát nyújtogatva neveti. A kis Rozi meg könnyes szemmel, remegve áll az asztal előtt:
- Nem akart bejönni - mondja pihegve az anyja -, sohase láttam ilyet!
- Miért félsz, te Rozika? - mondtam az ölembe vonva a szöszke, fehérképű lányt -, látod a többi pajtásod milyen vidám. Itt van ám Tabi Jóska is. Gyere ide Jóska!

Intek az anyjának, hogy illanjon el. Hát, el is surran.
A Jóska gyerek megpirosodik a szólításomra, és Rozi mellett terem.
- Mondd meg Rozinak, hogy kell-e itt félni, vagy nem kell?
- Nem kell félni - feleli a gyerek katonásan a szemem közé nézve.
- Ne nekem mondd, fiam, én úgyse félek, hanem ide nézz Rozikára, és úgy beszélj vele, mintha én itt se volnék.