Néhány kérdést intéztem hozzá, hogy mennyi őszit vetett? termett-e bőven kukoricája? jó-e a vize az új kútnak? Azután elhallgattam. jeleztem ezzel, hogy várom a panaszt.
Istenes Imre megsimította a bajuszát, és a csizmájára pislogott.
- Hát az Imre? - kérdezte fölemelve a fejét -, hogy viselkedik tanulás erányába...
- Hát: tudja azt kend, hogy ő a legjobb.
Már két esztendeje hallja ő ezt, de hát hallhatja-e elégszer bárki is a fia dicséretét.
- No - szól derülten a padra nyomitva a tenyerét -, hát éppen azért jöttem.

De mert nem illik, hogy csak úgy röviden elüsse az ember a dolgát, előbb masinát ránt végig a szűre belsején, és rátartja a kialudt pipára. A pipa újra füstöt vet. Belenyomkodja a kisujját, hogy még jobban égjen. Hát jobban is ég az. Most aztán beszél.
- Mert, hogy az éjjel nem tudtam aludni, egyszer csak megszólal ám az anyjuk az ágyban. (Istenes Imre t. i. nem az ágyban alszik, csak úgy a szalmadikón a subába burkolódva.) Aszongya:
- Nem alszik kend?
Mondok:
- Nem.
- Hát - aszongya -, mér nem alszik kend?
- Mer nem tudok - mondok.
Aszongya erre:
- Tán valami baja van kendnek, Isten mentsen.
- Nem - mondok , - nincsen semmi bajom.
- Hát - aszongya -, akkor mér nem alszik kend?
- Hát - mondok -, azér, mer nem tudok... - Erre egy kicsit elhallgattunk. Azt gondoltam, hogy mán el is aludt. Hát egyszer megint csak megszólal, hogy aszongya:
- A hízóra gondol kend?
- Nem arra gondolok - mondok.