3.4. A fényképezés előzményei
Az ember ősidőktől fogva vágyott, arra hogy a vízben visszatükröző arcmását rögzítse. A 18 századtól kezdve egyre többen szerették volna megörökíttetni arcmásukat, ezért a portrékészítés önálló iparággá vált.Az olajfestmény azonban csak a leggazdagabbak privilégiuma maradt.
32. ábra: Portréfestő galéria a 17. századból (olajfestmény)
A festményen David Teniers (flamand festő): Leopold Wilhelm herceg galériájában (1674) című műve látható.
A fényképkészítéshez kapcsolva megemlítendők a sziluettek, (silhouette48, fr. = árnykép) melyek voltaképpen egy emberi profil függőleges felületre vetett árnyékának körberajzolása vagy vágása. Ezek létrehozásához fényre volt szükség.
33. ábra: Sziluett rajzoló berendezés
A litográfia 1797-ben történő feltalálásával lehetővé vált, hogy viszonylag olcsón nagy példányszámban jelenhessenek meg a képek.
1727-ben Johann Heinrich Schulze megállapítja, hogy bizonyos anyagok fényre érzékenyen reagálnak (kalcium-ezüstnitrát).
1792-ben Thomas Wedgwood-nak sikerült ezüstnitrát oldattal kezelt papirosra rámásolni áttetsző rajzoknak, faleveleknek, rovarszárnyaknak körvonalait, és rajzát. A sötétkamrában, ezüstnitrát segítségével, reprodukált képet azonban nem tudta rögzíteni, mivel a kép a fény hatására eltűnt.
1822-ben az első valódi fényképfelvételnek az éve. Niépce kidolgozott egy új eljárást, melyet héliográfiának49 nevezett el. 1827-ben sikerült egy a sötétkamrában elhelyezett, judeai aszfalttal bevont ónlemezre vetődő képet rögzítenie. Az eljárás hosszú megvilágítást igényelt, mely meggátolta a héliográfia elterjedését.
A fentebb említett kísérletek mindegyike tartalmazza a fotózásnak valamely fontos szegmensét: megvilágítás, fényérzékeny anyag, a vetített kép, áttetsző kép, a másolás. Ezen összetevők együttese teremti meg a fotózás feltételeit, hiszen ma a megvilágítás, a fénynek köszönhetően vetítődik a kép egy fényérzékeny anyaggal bevont felületre. A másolás meg úgy zajlik, hogy az áttetsző negatívot világítjuk át, annak a képe vetül a fényérzékeny anyaggal bevont felületre.
48: A sziluett XIV. Lajos pénzügyminiszteréről, Etienne de Silhouette-ről nyerte nevét, s a 18. században sziluettnek neveztek minden profilból ábrázolt arcot.
49: Egy aszfaltfajtát, az ún. judeai aszfaltot levendulaolajban oldott fel és vékony rétegben cinklemezre vitte. Lenolajjal áttetszővé tett rézmetszetet helyezett az aszfaltozott felületre és több órán át erős napfényre tette. Azon a helyen, ahol a fény sugarai áthatoltak, az aszfalt megkeményedett, míg a többi helyen képlékeny maradt. Az elkészült lemezről a lágyan maradt részeket levendulaolajjal öblítette le. Így a folyamat végén megmaradt a metszet rögzített másolata.