3.3. A fényképezésről

„Kezdetben azért készítettek képeket, hogy felidézzenek valamit, ami nincs jelen. Később fokozatosan nyilvánvalóvá vált, hogy a kép túl is élheti azt, amit megjelenít. Ekkor már azt mutatta, milyen volt régen valaki vagy valami – s így értelemszerűen azt is, milyennek látták egykor a tárgyat mások. Még később a képíró sajátos látásmódját is a kép részének kezdték elismerni. A kép már arról tanúskodott, hogyan látta X-et Y” – írja John Berger (1990) a képek szerepéről.42 Susan Sontag (1977) A fényképezésről c. könyvében azt írja, hogy „…a fényképezőgép ideális fegyver a birtoklással teli tudat számára…Fényképezni annyi, mint birtokba venni a fefényképezett tárgyat. Azt jelenti, hogy bizonyos viszonyt létesítünk a világgal, s ez a viszony a tudás – következésképpen a hatalom – érzetét kelti.”43

A képkészítés ősi vágy, többminden motiválhatja. Hosszú út vezet Platón barlangjából a sötétkamráig.

 


31. ábra: Sziklarajz Namíbiából44 és Skandináviából45

A fénykép azért lehet emlékezetesebb a mozgóképnél, mert nem folyamat, hanem az idő egy körülhatárolt szelete.46 A televízió alig megválogatott képek folyama, melyben minden egyes kép törli az előzőt. Minden állókép egy-egy kitüntetett pillanat, amelyet vékony tárggyá formáltak át, hogy az ember eltehesse és újra megnézhesse. A fénykép az irányítás fontos intézményeinek szolgálatába állt, a családéba és a rendőrségébe, ahol jelképes tárgyként, illetve információhordozóként tölti be szerepét. A világ bürokratikus katalógusában ma már csak akkor érvényes a sok fontos dokumentum, ha rá van tűzve az állampolgár arcának fénykép-szimbóluma…

A fénykép köré az információ fogalmának újfajta értelmezése szövődött. A fotó: a tér és az idő vékony szelete. A fényképek kormányozta világban minden határvonal („kivágás”) önkényesnek tetszik. Akármi elválasztható, elszakítható akármitől: csak más képkivágást kell alkalmaznunk. (És megfordítva: akármi összekapcsolható akármivel.)47


 

42: John Berger (1990): Mindennapi képeink, Corvina, pp. 10.o. ISBN 963 13 2771 X

43: Susan Sontag (1977): A fényképezésről, Európa Kiadó, pp.10. o. Hu ISSN 0133-1086

44: Forrás: http://ujgenezis.uw.hu/3/3_03.htm

45: Forrás: http://hu.wikipedia.org/wiki/%C3%89szaki_bronzkor

46: Susan Sontag: Platón barlangjában: (in: A fényképezésről. Európa, Modern Könyvtár, 9–32. oldal.)

47: Susan Sontag: Platón barlangjában: (in: A fényképezésről. Európa, Modern Könyvtár, 9–32. oldal.)