A beszédet több szervünk (rekeszizom, mellkas, gége és a fej) hozza létre.

A légzés a mellkas izomcsoportjának munkája révén jön létre. Az élettani légzés akaratunktól független, feltétlen reflex. Légzésünket beszéd közben szolgálatba kell állítani annak érdekében, hogy mondanivalónkat a leghatékonyabban tudjuk elmondani. A légzés azonban több összetevővel rendelkezik. Megkülönböztetik a beszéd közbeni légzést a beszéd nélküli légzéstől. Ez utóbbi a néma légzés, míg az előbbi a beszédlégzés elnevezést kapta.

A néma légzés során a légzésben csak a mellüreg szervei vesznek részt aktívan, míg a beszédszervek csupán az utat biztosítják a levegőáramláshoz. A levegő a kitáguló tüdő szívóhatására áramlik be a tüdőbe. A levegővétel ütemesen történik. Az ütem mértéke az életkortól és az izgalmi állapottól függ (a pitiző lihegés, mély sóhaj, elfojtások kicsattanása mind kommunikatív jelzés a közlőről). Az ember percenkénti légzésszáma felnőtteknél izgalommentes állapotban 12-20 körül mozog. Ebből adódik az, hogy egy teljes levegővételre 3-5 másodperc jut. Minden belégzéssel mintegy 0,5 liter - elsősorban orron keresztüli légzés formájában - levegő jut a tüdőbe. Más esetben ennek akár tízszeresére is képesek vagyunk.

A beszédlégzéskor légzésünket mondanivalónk szolgálatába állítjuk. Ennek során megváltozik a légzés menete, és az élettani légzés alkalmazkodik a beszédhez.

Közben a belégző izmok passzív visszahúzódásos jellege aktívvá változik, hisz a hangképzéshez nagyobb izomerőre van szükség, mint az élettani légzés alkalmával.

A technikai légzés a beszédlégzés tudatos gyakorlással kifejlesztett változata, amely - az egyéni képességeket figyelembe véve - a szervezet túlterhelése nélkül is magas szintű teljesítményre tesz alkalmassá.

Nehéz kialakítani, mert nem megszokott, nem beidegzett. A jó technikájú beszéd kialakítása több lépcsőben történik. Egyrészt növelni kell a tüdőtérfogatot, másrészt gyorsítani kell a belégző izmok mozgását. A legnagyobb erőkifejtés a hasi légzéssel érhető el. Ilyenkor a rekeszizom lehúzódik, a tüdő lefelé tágulhat, és több levegőt képes felvenni, mint a csupán oldalirányba tágulni képes mellkas, vagy a fölfelé emelkedő vállövi légzés esetén. A rekeszizom általi légzés során a levegő adagolása egyenletesebbé válik, mert a rekeszt képesek vagyunk lassan visszaengedni, és ezáltal mintegy támaszt adni a hangnak. A hang támaszát a mellüregben lévő levegőoszlop adja, amely a rekeszizomra támaszkodik.

A helyes légzési mód tehát nem a vállra, mellkasi levegővételre, hanem a rekeszizomra alapoz. Ennek során a vegyes mélylégzést ajánlatos alkalmazni, amely az élettanilag helyes némalégzés technikai továbbfejlesztése révén alakul ki.

A gége a hangképzésben az elsődleges hangforrás. Erősebb izommunkája automatikusan alkalmazkodik a nagyobb hangerőhöz, tehát erősít is. Mindennemű erőltetése tönkretételéhez vezethet.

Az arc- és koponyaüreg is részt vesz a hangképzésben. A szájpadlás megemelése révén szájhangzós, míg leengedése révén orrhangzós lesz a beszédünk. Nyilvános megszólaláskor elengedhetetlen, hogy jól bánjunk a hangunkkal.

Hangindításon a zöngeképzés megkezdésekor a hangszalagok működésének módját értjük. Ez lehet kemény, fedett vagy lágy. Pedagógiai tevékenység során a lágy, de határozott hangindításra van szükség.

A beszédhangok helyes képzése a szép és érthető beszédet eredményezi. A tanárnak úgy kell beszélnie, hogy mindenki jól értse. A színpadi-pedagógiai-előadói beszéd során a hangokat elől kell képezni. Ennek érdekében ügyelni kell a kellően nyitott állra és az ajkak működésére. A kiejtés a kommunikációs folyamatban sok információt közöl a beszélő lelkiállapotáról, személyiségéről, társadalmi hovatartozásáról és hatalmi helyzetéről.