Gyakran találkozunk olyan esetekkel, amikor nem a szöveg által hordozott mondanivaló, hanem az azt kísérő hangnem, a hanghordozás vagy a hangsúlyozás fejezi ki a lényeget.  A beszédet kísérő hangjelzéseket értem ezalatt, amely nem a mondanivaló tartalmi jegyeit, hanem a formai jegyeket foglalja magába.  Amit mondunk, azt szóbeli üzenetnek nevezik, ahogyan mondjuk az a paralingvisztikai üzenet része. Egyfajta burokként fogható fel, amely a mondanivalónkat mintegy becsomagolja.

A beszélgetésben a szóbeli tartalom csak kis részét képviseli a teljes üzenetnek. Kutatók kimutatták, hogy egyes érzelmeket, pl. haragot, szomorúságot, félelmet könnyebb volt felismerni hang alapján, mint másokat, pl. a szerelmet, a féltékenységet és a tisztességet. A hang tehát hatékonyan jelzi az izgalmat, szorongást. Sok helyen alkalmazzák ezt a tényt hazugság, csalás leleplezéséhez.

A beszéd minden vokális kísérőjelensége hozzájárul  mondanivaló megerősítéséhez vagy éppen átértelmezéséhez, vagyis a jelentéstartalom kiszélesítéséhez. A vokális eszközök tudatos alkalmazása - az ún. váltások vagy modulációk - érthetőbbé, befogadhatóbbá, színesebbé és érdekesebbé teszik verbális kommunikációnkat.

A paranyelvet a következő alkotóelemek alkotják:

- A hangtulajdonságok körébe tartozik a hangmagasság terjedelme, kontrollja, a ritmus, beszédtempó, hangképzés, rezonancia, hangrés és az ajak kontrollja.

- A hangkiadás tulajdonságai körébe tartoznak a hangbéli jellemzők. Ezek közé pedig a nevetés, a sírás, a sóhajtás, az ásítás, a böfögés, a nyelés, a nehéz be- vagy kilégzés, a köhögés, a torokköszörülés, a csuklás, a nyögés, a nyöszörgés, a nyafogás, az ordítás, a suttogás, a tüsszentés, a horkolás stb. tartozik.

- A hangbéli módosítók közé tartozik az intenzitás (túl hangos vagy halk), hangmagasság (túl magas vagy mély) és a kiterjedés (igen elnyújtott vagy elkapkodott). A hangbéli különállók az „aha", a „hm", az „öö...öö", az „eh" és változataik. A vokális jelek csoportját a hangsúly, hanglejtés, beszédtempó, ritmus, szünet, junktúra, hangerő, hangszín alkotják.

Ugyanazt a szöveget el lehet mondani hivatalos vagy baráti hangnemben, keményen, felemelt hangon vagy megértően, lágy tónusban.

A hanghordozásnak, a szünetek tartásának, a hangsúlyoknak, az egész szöveg dallamvonalának, hangnemének önálló jelentése, tartalma van. A vokális jelek megfejthetők például akkor, ha valaki ismeretlen nyelven elhangzó adást nézve - egy szót sem értve belőle - a vokális jelek alapján mégis képes valamit megfejteni az elhangzottakból.

A vokális jelek esetében is érzelmek, indulatok kifejezéséről van szó. A hangok a legfinomabb érzelmi árnyalatok érzékeltetésére is alkalmasak. Ennek a csatornának léteznek dinamikai tulajdonságai a suttogástól a kiabáláson át az ordítozásig. A szöveg nélküli hangadás változatai szintén kommunikatív értékűek: a kuncogás, a nevetés, a röhögés és a hahotázás a jókedv különböző fokozatai, de amikor a hangadás elmarad és csak a rekeszizom rángásai, a könnyek potyogása érzékelhető, akkor elmondhatjuk, ez jó tréfa volt. A hangok mindig fontos tájékoztatást adnak a beszélő nemére, korára, vérmérsékletére, temperamentumára, de még pszichés és fizikai állapotára nézve is.

Meg kell jegyezni még, hogy nem minden testből eredő hang vokális jel. Az ezekkel kapcsolatos ismeretek már a viselkedésszabályozás, főként az illemtan és az intim szféra körébe tartoznak.