A verbális közléseket rendszerint nonverbális kommunikációs formák is kísérik, amely megnyilvánulások szándékoltak és véletlenszerűek egyaránt lehetnek. Megfejtésük, értelmezésük néha könnyű, más esetekben félreértésekre adhat okot. A finomabb rezdülések megfejtése nagyfokú beleélő képességet (empátiát) igényel. A nonverbális kommunikáció önmagában is számos érzelem, hangulat, indulat kifejezésére alkalmas. Értelmezése mindig az adott helyzettől, szituációtól függ. A nem verbális üzenetek (mimika, gesztusok stb.) adásában és vételében meghatározó szerepe van annak is, hogy egyidejűleg milyen más kommunikációs csatorna működik még. A nonverbális kommunikáció keretében ismert megnyilvánulási formák: akusztikus megnyilvánulások - paranyelv - vokális csatorna (hangadás, hangnem, hanghordozás, kronemika).

A hangnem, a hangsúlyozás, a hanghordozás, illetve a beszéd minden vokális kísérőjelensége hozzájárul a szó szerinti mondanivaló megerősítéséhez vagy éppen átértelmezéséhez, végül is a jelentéstartalom kiszélesítéséhez.

A kommunikációs folyamat időviszonyait vizsgálja a kronemika. A kommunikáció során az egyes beszélgetési szakaszok (üdvözlés, közlés, búcsú) időtartamára vonatkozó tényező.¹³⁷

A korábbi fejezetben a szóbeli kommunikáció néhány jellemzőjét ismertettem. A kommunikációs alaphelyzetek közül az intraperszonális, a személyes, a közvetlen és a csoportkommunikáció jegyeit emeltem ki. Szóltam a beszélő céljáról. Kiemeltem, hogy van egy, napjainkban különösen fontos beszédtípus. A tájékoztató szerepű beszédnek nem a meggyőzés, nem is a hangulati ráhatás a célja, hanem az informálás.

Ezek után szóltam a helyes légzésről, a néma és a technikai légzésről, s kiemeltem a kiejtés fontosságát. Végül a beszédre jellemző jegyeket vettem számba: hangmagasság, hangerő, hangszín, hangfekvés és a kiejtés.