E körbe tartozik a simogatás, ütés, üdvözlés és búcsúzás, kézbentartás, mások mozdulatainak az irányítása és a szexuális indíttatású közlések. Közös jellemzőjük, hogy azonnaliak és múlékonyak. Jellemzőjük a kölcsönösség is, mely alatt az értendő, hogy amit megérintünk, az is megérint bennünket. Fontos jellemzőjük az érintéseknek, hogy érzelmi reakciókat váltanak ki.

 

Megjegyzés: Michelangelo híres freskó festménye, a Sixtus-kápolnában található „Ádám teremtése", amely örökül hagyta ránk a mítoszt, az érintés általi teremtés példáját. A Teremtésnél, Ádámot egy megszakadó érintéssel engedi útjára Isten. A két, egymástól elváló kéz - a két kéz nem ér össze - az érintés és egyben az elválás emberi érzését foglalja magában.

A tapintás fontos szerepet játszik az embrionális és a korai életévekben is. A gyermekkori tapintási élmények a kommunikáció első módjai az ember és a külvilág között. A taktilis élmények kezdetben a családon belül, majd később az azonos neműek között gyakoriak (egymásba karoló barátnők, egymás vállára teszik kezüket), majd elkövetkeznek az első heteroszexuális próbálkozások. A felnőtt korban sexus során a taktilis kommunikációt bonyolult módon erősítik és teszik többrétegűvé a mozgások, a nyelv, a látás, a hallás, a szaglás. A gyermekek tapintási kapcsolatait kultúránként eltérő módon szabályozzák a szülők. Megállapították, a serdülőkorig hogy minden kultúrában erősen korlátozzák az érintéseket és ingerléseket. Valójában az érintés nélküli személyközi kapcsolatok sivárrá teszik a személyiséget.

 

 

A simogatás-dörzsölés, a kézbentartás, mások mozdulatainak irányítása, üdvözlés, búcsúzás, mind az ember természetes testi igénye, az ütés pedig az agresszió jele. Pedagógiai, humanisztikai oldalról nézve is elfogadhatatlan. Kommunikatív szempontból az interakció vége.