Nem feledkezhetünk meg a tanárokról sem. Bár ma már nem tetszeleghetnek a "tudás egyedüli birtokosai"-szerepben, a diákokra az iskolában mégiscsak ők gyakorolják a legerőteljesebb hatást. Nagy felelősség ez - senkinek sem lehet közömbös, ki és mire neveli a jövő nemzedéket.

Egyértelműnek látszik, hogy a pedagógusnak követnie kell saját erkölcsi és szakmai meggyőződését, hiszen másképpen nem lesz hiteles, nem képes ellátni feladatát. De kik és hogyan írhatják elő neki, mi legyen ez a meggyőződés?

Ma is előfordul, hogy a pedagógus nézetei, ízlése, értékrendje miatt összeütközésbe kerül a hatalommal. Vajon meddig terjedhet a tanár lelkiismereti szabadsága? Mennyire ellenőrizheti és korlátozhatja őt a politikai hatalom, a szakma, a helyi (érdek)közösség? Hol húzódnak a szakmai autonómia, a magánélet szent és sérthetetlen határai? A pedagógus erkölcsi meggyőződése jelentősen eltérhet a kor szellemétől - vajon ki ilyenkor a bűnös? Kitől, mitől kell megvédeni a gyermekeket? És legfőképpen: kinek a joga minderről döntést hozni egy adott helyen és időben?