A hangfrekvenciás átalakítók az akusztikai energiát alakítják át villamos energiává. A hangérzékelők csoportjába tartoznak pl. a mikrofonok membránjai. A hangátalakítók között vannak induktív jellegű átalakítók, melyek elektromágneses vagy elektrodinamikus rendszerűek lehetnek. Az első típus lényege, hogy a mágneses térerő változása (mely az információváltozást hordozza) a tekercsben feszültséget indukál. A második típusnál a homogén mágneses térben mozgó vezető szálban (tekercs) indukálódott feszültségváltozás a hang információ hordozója. Az elektrodinamikus átalakító a hangtechnika legfontosabb, leggyakrabban használt átalakítója, hiszen a mikrofonok, hangszórók, fejhallgatók többsége ezen az elven működnek. Ide sorolhatjuk a magnófejeket is, melyek egyrészt a hangfrekvenciás feszültséggel keltett mágneses erővonalakat bocsátják ki, másrészt a magnószalagról letapogatott mágneses jeleket alakítják át hangfrekvenciás feszültséggé. A magnószalagok törlése (homogenizálás) állandó frekvenciájú (min. 50 kHz) feszültséggel történik, amelynek az elvét a videotechnikában is használják. A kapacitív jellegű átalakítók a kondenzátorok működési elvére alapozva végzik a hang rezgéseinek átalakítását. A kapacitív jellegű átalakítók elsősorban a mikrofontechnikában terjedtek el, az alacsony ár melletti magas minőségi jellemzők miatt.

Az átalakítóknál beszélni kell az optikai átalakítókról is, hiszen a CD- és DVD-lejátszók ilyen elv alapján olvassák a lemezt. Az érzékelést és az átalakítást ebben az esetben optoelektronikai eszköz (pl. fotódióda) végzi.

Hangszedők

A hagyományos lemezjátszók lassan kiszorulnak a használatból, így csak a leglényegesebb jellemzőket említjük meg. A rendszerint elektrodinamikus hangszedő esetén egy tekercs és egy állandó mágnes relatív mozgásakor indukálódott feszültség biztosítja az átalakítást. A hangszedők része a lejátszótű, amely a hangminőséget jelentősen befolyásolja. Anyagát tekintve zafírból vagy gyémántból készülhetnek. A zafírtű 80-120, a gyémánttű 1000-1200 üzemórán át használható.